Magyar foci

Csatársorban erős Vasas, válogatottakkal erősítő Loki – rajtol az NB II

Szombat este a Kaposvár–Nyíregyháza mérkőzéssel megkezdődik a magyar labdarúgó NB II 2020-21-es idénye. A játékosmozgásokat és a kereteket figyelembe véve nem feltétlen a frissen kiesett kaposváriak számítanak esélyesnek a feljutásra, sokkal inkább a gólkirályokat halmozó Vasas, illetve a válogatott játékosokkal erősítő Debrecen.

Ahogy az mlsz.hu írta, járványhelyzet miatt márciusban félbeszakított, majd befejezettnek nyilvánított bajnoki versenyfutást követően közel öt hónapig nem futballoztak a csapatok, hétvégén azonban megkezdődik az új szezon.

A húszcsapatos mezőnyben kilenc megyeszékhely csapata szerepel, míg Budapestet a Vasas és a Soroksár képviseli a másodosztályban.

Gólkirályok párharca Angyalföldön

A Vasas már januárban nekilátott az erősítésnek, noha akkor is látszott, tizenegy pontos hátránya nehezen behozható. Igaz, ki tudja, mi lett volna, ha befejeződik a bajnokság, 27 forduló után ugyanis az angyalföldiek már a 3. helyen álltak, és hét pontra megközelítették a Budafokot.

Hogyan tud egy NB II-es csapat NB I-es gólkirályokat igazolni?
Nagy Miklós, a másodosztályú Vasas kisebbségi tulajdonosa és egyben sportigazgatója beszélt nekünk a csapat céljairól és az átigazolási politikájáról.

Januárban a legnagyobb fogásnak az NB I-es góllövőlistát vezető újpesti Feczesin Róbert megszerzése jelentette, aki 12 meccsen nyolc találtnál járt az élvonalban. De érkezett  Vernes Richárd is, akit az izraeli Hapoel Kfar Szabától sikert hazacsábítani.

Ezek után nyáron folytatódott a bevásárlás, jött a friss NB I-es gólkirály, Radó András (ZTE), az újpesti Litauszki Róbert, illetve a mezőkövesdi Pekár László. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Birtalan Botond 2017–2018-ban a Békéscsaba, Balajti Ádám pedig egy évvel később már a Vasas színeiben az NB II legeredményesebb játékosa volt, akkor csatárposzton ennél erősebb névsorral egy rivális sem büszkélkedhet.

DVSC: új tulajdonos, visszatérő játékosok

Debrecenben égszakadás-földindulás követte a kiesést, amelyet az utolsó pillanatban kinevezett Kondás Elemér sem tudott megakadályozni. Pedig a Loki sorsa a saját kezében volt, de az utolsó fordulóban képtelen volt otthon legyőzni a Paksot, az 1-1-es döntetlen pedig a búcsút jelentette.

A Loki 11 év alatt jutott el a Bajnokok Ligájától az NB II-ig
A kétezres évek egyértelműen legsikeresebb magyar focicsapata volt a Debrecen, még egy évvel ezelőtt is a dobogón végzett, a következő szezonban viszont már a feljutásért kell majd küzdenie.

Néhány nappal később a klub tulajdonosa, Szima Gábor jelezte, kiszáll a csapatból és eladja 73 százalékos részét Debrecen városának.

Szima Gábor kiszáll a DVSC-ből
A következő hetekben Debrecen városa megvásárolja a 73 százalékos részvénycsomagot.

Papp László, Debrecen polgármester az is közölte, hogy a csapat az NB II-ben is ugyanakkora összeggel, 1,2 milliárd forinttal gazdálkodhat, mint az első osztályban. Az edző Kondás Elemér maradt, a visszavonult Tőzsér Dániel szakmai igazgató lett, és megindultak az erősítési kísérletek.

Az NB II-ben is 1,2 milliárdból gazdálkodhat a DVSC
Az önkormányzatnak ez jelentős plusz kiadást jelent majd, eddig csak a stadionra és az utánpótlásra áldozott.

A klub felvette a kapcsolatot néhány korábbi játékosával, még Dzsudzsák Balázzsal is, végül a légiósokat elküldve három, válogatott játékost igazolt Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Varga József (Puskás Akadémia) és Poór Patrik (Paks) személyében. Sós Bence két év után szintén hazatért, míg Tischler Patrik személyében rutinos támadó is érkezett.

Nem tér vissza Dzsudzsák Balázs a Debrecenbe
A válogatott szélső jelenleg szabadon igazolható.

Hogy ki szólhat még bele a feljutásba, talán néhány forduló után kikristályosodik, az biztos, hogy az ETO FC Győr, a Gyirmót és a Haladás nem lesz esélytelen, míg a három újonc (PMFC, Szentlőrinc, DEAC) célja alighanem a bennmaradás kiharcolása lesz.

NB II, 1. forduló

Augusztus 1. (szombat)
20.00: Kaposvár – Nyíregyháza

 

Augusztus 2. (vasárnap)
17.30: Soroksár – Debreceni EAC
17.45: DVSC – Budaörs
19.00: PMFC – Dorog
19.00: Ajka – ETO FC Győr
19.00: Szeged – Békéscsaba
19.00: Gyirmót – Csákvár
19.00: Szolnok – Szentlőrinc
19.00: Siófok – Haladás
20.00: Vasas – Kazincbarcika

Kiemelt fotó:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik