Magyar foci

Szima Gábor kiszáll a DVSC-ből

Korábban a témában:

Szerda délben Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy az NB I-től búcsúzó DVSC csapatánál jelentős változás történik: a 73 százalékos tulajdonnal bíró Szima Gábor és a város útjai elválnak.

Szima Gábor reméli, hogy nem lépnek le a játékosok, hanem betyárbecsületből is harcolnak az NB I-ért
Volt olyan debreceni labdarúgó, aki még egy nappal később is sírt a kiesés miatt. 99 százalék, hogy Kondás Elemérrel vág neki a másodosztálynak a Loki.

„Megállapodtunk abban, hogy elválnak útjaink. A következő hetekben Debrecen városa megvásárolja azt a részvénycsomagot, ami a Szima-család érdekeltségébe tartozik. Célunk, hogy elindítsunk egy társadalmasítási folyamatot, és új klubmodellt dolgozzunk ki” – mondta Papp László.

Az új igazgatóság csütörtökön állhat fel, a klubigazgató Szabó Péter, a szakmai igazgató az aktív játéktól most visszavonuló Tőzsér Dániel lesz.

Szima Gábor elmondta, hétfő délután kapott egy telefonhívást a polgármestertől, kedden pedig tíz perc alatt megállapodtak.

Itt az idő, hogy Debrecen cégvezetői beálljanak a klub mögé. Ha nem lesz Szima Gábor és ez nem történik meg, akkor nagyon nehéz idők jöhetnek

– nyilatkozta.

„Olyan DVSC-t adok át, ahol van egy erős csapat – annak ellenére, hogy kiestünk. Minden játékosnak szerződése van, nem esett szét a csapat. Anyagilag is stabil lábakon áll, 300 millió plusz van, úgyhogy nem kell egyből pénz után szaladgálni. Ott leszek minden DVSC-meccsen. Bár nem leszek tulajdonosa a klubnak, nem leszek benne a vezetőségben, anyagilag is támogatni kívánom a klubot a jövőben is.”

Szimával jött el a Loki aranykorszaka

Mielőtt Szima Gábor a klubhoz érkezett, a csapat 2001-ben az utolsó előtti, kiesőhelyen végzett az élvonalban, azonban a BKV Előre nem vállalta az indulást, így maradt bent a DVSC. Két évvel később már a dobogón végzett a Debrecen, amely 2005 és 2010 között öt bajnoki címet és egy ezüstöt nyert.

A Szima-érában összesen hét bajnoki címet nyert a DVSC – volt veretlenül is első –, egyszer volt második és négyszer harmadik az NB I-ben. A Magyar Kupában négyszer ért fel a csúcsra ebben az időszakban.

Érezhető volt, amikor a korábbi névadó szponzor, a TEVA gyógyszergyár kiszállt a csapat mellől és nem sikerült pótolni. Míg korábban a Debrecen anyagi lehetőségek terén kiemelkedett a mezőnyből, az mfor.hu cikke szerint bevételek terén már csak a hatodik volt ebben a szezonban az NB I-ben.

Kiemelt fotó: Facebook/Papp László1

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.