Nemzetközi foci

Félelmetes lett a MU Bruno Fernandes érkezése óta

A Manchester United 3-0-ra győzött az Aston Villa otthonában a Premier League 34. fordulójában.

Mindkét csapat számára nagy volt a tét, a MU a BL-t jelentő negyedik helytől, míg a Villa a még épp bennmaradó Watfordtól volt négy pontra a meccs előtt.

A két csapat Premier League-történetében óriási a United fölénye, amely az eddigi 49 egymás elleni meccsből csak hármat vesztett el, és 20 mérkőzés óta veretlen volt a Villa otthonában, ami az angol futball történetének leghosszabb idegenbeli veretlenségi sorozata.

A 25. percben a birminghamiek szerezhettek volna vezetést, ám Anwar el-Ghazi lövését a léc hárította, majd két perccel később büntetőt kapott a MU: Bruno Fernandes próbált egy Zidane-csellel betörni a 16-oson belülre, majd ütközött egy védővel, és a földre került.

A Twitteren sokan nehezményezték, hogy Fernandes a csel közben eltalálta Ezri Konsa bokáját, így kifelé járt volna szabadrúgás, mindenesetre a bírónál ez büntetőt ért.

A Sportingtól érkezett portugál középpályás bevágta a 11-est, így az első 10 PL-meccsén 7 gólt tett a közösbe.

A United javára ez volt a 13. büntető a bajnokságban, ami holtversenyben a legtöbbnek számít egy PL-idényen belül. Az első félidő hosszabbításában megduplázta előnyét a MU, Anthony Martial labdaszerzése után indult a kontra, majd Mason Greenwood a 16-oson kívülről akasztott óriási gólt Pepe Reinának.

A 18 éves Greenwoodnak ez volt a 9. bajnoki gólja, az összes sorozatot számolva pedig a 16. Korábban csak három játékos ért el a PL-ben legalább kilenc gólt egy idényen belül a 19. születésnapja előtt: Michael Owen, Wayne Rooney és Robbie Fowler.

A második félidő elején Paul Pogba volt lesen, így elvették Marcus Rashford gólját, de aztán Pogba szerzett egy érvényeset, Fernandes tette neki vissza a labdát lövésre szögletből, a világbajnok francia klasszis pedig az átvétel és egy igazítás után a bal sarkot választotta.

Fernandes a hatodik gólpasszát jegyezte a megérkezése óta a bajnokságban, Pogba pedig tavaly április óta először volt eredményes klubjában.

A MU még szerezhetett volna újabb gólokat, de a vége 3-0 lett, és a United az első csapat a PL történetében, amely egymás után négy bajnokit nyert meg háromgólos különbséggel. Ole Gunnar Solskjaer csapata minden sorozatot számolva 17 mérkőzés óta veretlen!

Premier League, 34. forduló:

Aston Villa – Manchester United 0-3 (0-2)
gól: Bruno Fernandes (27., 11-esből), Greenwood (45+5.), Pogba (58.)

 

Bournemouth – Tottenham Hotspur 0-0

 

Everton – Southampton 1-1 (1-1)
gól: Richarlison (43.), illetve Ings (31.)

 

A tabella:
1. Liverpool 34 75-26 92 pont – már bajnok
2. Manchester City 34 86-34 69
3. Chelsea 34 63-46 60
4. Leicester City 34 64-32 59
5. Manchester United 34 59-33 58
6. Wolverhampton Wanderers 34 45-37 52
7. Sheffield United 34 35-33 51
8. Arsenal 34 50-42 50
9. Tottenham Hotspur 34 52-44 49
10. Burnley 34 38-46 49
11. Everton  34 41-49 45
12. Southampton 34 43-56 44
13. Newcastle United 34 35-50 43
14. Crystal Palace 34 30-43 42
15. Brighton 34 36-47 36
16. West Ham 34 40-59 31
17. Watford 34 31-53 31
18. Bournemouth 34 32-59 28
19. Aston Villa 34 36-65 27
20. Norwich City 34 26-63 21

Kiemelt kép: ANDREW BOYERS / POOL / AFP

Olvasói sztorik