Nemzetközi foci

„Becsvágy, kitartás, küzdőszellem, ez több gyerekben megvan Németországban, mint itt”

Az UDSE utánpótláscsapata német módszerek alapján képzi a 10 és 18 év közötti magyar gyerekeket Óbudán. A képzést az a Theo Schneider felügyeli, aki korábban a Ferencváros utánpótlásában is dolgozott Thomas Doll irányítása alatt, de folyamatosan szemmel tartja a projektet a csapat partneregyesülete, a Borussia Dortmund is. Az UDSE idei toborzóján Schneider és Doll mellett a BVB utánpótlásának technikai képzéséért felelős szakembere is részt vett, az eseményt pedig azzal hirdették, hogy a jövő dortmundi játékosait keresik.

A világon minden kissrác, aki focizni kezd, arról álmodik, hogy egy sztárcsapat felfigyel rá, így aztán egy budapesti lehetőségtől, hogy a Dortmund szakembere előtt mutassa meg magát valaki, a szakadó eső sem tántorította el a gyerekeket. Korosztályonként négy csapat is kijött azokból a fiatal labdarúgókból, akik abban a reményben látogattak el az óbudai ASR Gázgyár sporttelepére, hogy előbb az UDSE, majd idővel akár a Borussia játékosai lehetnek.

Fotó: Marjai János /24.hu

Már a toborzó előtt különleges lehetőséget kaptak a próbázók, a Ferencváros és a Dortmund korábbi edzője, Thomas Doll tartott edzést a gyerekeknek. A német edző Budapesten él a feleségével, így aztán a válogatóra is kilátogatott, a pálya szélén ülve figyelte az eseményeket.

A német szakember már a 2019-es indulás alkalmával is részt vett az aktuális válogatón, és bár nehezen fért bele az idejébe, mert épp a hannoveri és a ciprusi munkája között volt, de mint mondta, sikerült egy napot kijelölni, mert egy ilyen projektet nem hagyhatott ki. Mivel 2020-ban még nincs csapata, ezért az idén könnyebb volt bevonni egy kicsit a programba.

Thomas Doll Fotó: Marjai János /24.hu

„Ilyenkor összejön a futballcsalád, ha esik, ha fúj. Szerencsére idén több időm volt, ezért tudtam egy edzést is tartani. Nagyon izgalmas kezdeményezésnek tartom ezt, mert az UDSE játékosai nagyon magas szintű edzéseken vehetnek részt. Nem csak Theót ismerem, hanem a többi edzőt is, mindig lelkiismeretesen felkészülnek az edzésekre. Néha benézek, kikérik a véleményemet, de nem vagyok a klub alkalmazottja” – mondta a 24.hu-nak a Fradival bajnoki aranyat és három Magyar Kupát nyerő Doll.

A német focista edzésen sem megy 90 százalék alá, a magyar sokszor megelégszik 60-nal is
Theo Schneider dolgozott a Dortmund és az FTC utánpótlásában is, látja, miben vannak a magyar fiatalok lemaradva. Az FTC-nél nem jöttek az eredmények, így elköszöntek tőle, de ő büszke arra, hogy több fiatal is felkerült az ő idején az első csapat mellé.

Az UDSE-nél zajló képzést felügyelő Theo Schneiderrel tavaly interjúztunk, akkor azt mondta, hogy a magyar játékosoknál általában a mentalitásban és az edzésintenzitásban van elmaradás. Doll is hasonló véleményen van.

Theo azt mondta, szépen fejlődnek a játékosok, de az igazi fordulópont akkor jön el, amikor már nem elég, hogy valaki ügyes a labdával, vagy jól cselez. Sikeréhesnek kell lenni és teljes erőbedobással csinálni. Ez az akaraterő próbája is. Néha a fiatal srácok azt hiszik, ők jobbak a többieknél, mert otthon is ajnározzák őket, de amikor jól megy, akkor kell rátenni még egy lapáttal és keményen dolgozni. Ez a 10–14 éves kor nagyon fontos ilyen szempontból is, és a magyarok tanulhatnak a németek hozzáállásából.

A Ferencváros korábbi edzőjének egyébként komoly rálátása van a témára, hiszen 2001-ben maga is utánpótlásedzőként kezdte a szakmát. A Németországban eltöltött évek után Magyarországon is megpróbált belenyúlni a Fradi utánpótlásába, mondhatni, szívén viseli a témát. A ferencvárosi korszakból konkrétumot is tudott mondani, amikor úgy érezte, nem jó a rendszer.

Fotó: Marjai János /24.hu

„Amikor a Fradi edzőjeként kimentem egy edzésre, azt láttam, nem adnak bele mindent, még van bennük erő, és szólni kéne, hogy tegyenek bele több energiát a munkába. Úgy éreztem, az edzők nem akartak kemények lenni, nehogy a lelátón a szülő megsértődjön, és odavesszen a jó hangulat. Pedig nem lehet mindig csak dicsérni, annak idején velem is kőkemények voltak az edzőim.

Néha meg kell mondani, mi volt rossz, ha fáj, ha nem, ahogyan lelkesíteni is kell őket persze. A szülők szerepe is nagyon fontos, de az a legjobb, ha a háttérben maradnak és támogatják a gyerekeket. Sokszor látom, hogy hatalmas nyomás alá helyezik a fiúkat, elvárják, hogy profi legyen, eltorzítják a gyerekük saját magáról alkotott képét. Focistává válni rengeteg kemény munka, nem lehet megspórolni a lépcsőfokokat.”

Időközben a toborzón is szünet állt be, és a gyerekek megrohamozták Dollt labdákkal és pólókkal, amiket a német edző boldogan írt alá. Ahogyan korábban is szó esett róla, az 54 éves szakembernek jelenleg nincs csapata, ezért aztán óhatatlanul is szóba került korábbi egyesülete, az FTC.

Követem a bajnokságot, a Fradi jogosan lett magyar bajnok, egész évben nagyon meggyőző volt a csapat. Minden poszton több minőségi játékosuk van, stabilak, erősek voltak. Nagyszerű ezt látni, gratulálok a klubnak és főleg Rebrovnak. Hogy lennék-e Magyarországon más csapat edzője? Jelenleg nem gondolkozom a következő klubomon, de soha ne mondd, hogy soha. A koronavírus-járvány mindannyiunknak nehéz időszak, szerencsére a családban mindenki jól van, most ez a legfontosabb. Volt pár megkeresésem, de egyelőre nem keresgélek.

Fotó: Marjai János /24.hu

Schneider és Doll mellett közvetlenül a Borussia Dortmundtól is érkezett szakember, Zeljko Bulajic az utánpótlás technikai képzéséért felel a német sztárcsapatnál. A pro-licenszes horvát nem csak figyelt és jegyzetelt, ahogy az egyik UDSE-s pályaedző is megjegyezte, volt olyan edzés, amikor hevesen instruálta a gyerekeket. Áradt belőle a szenvedély akkor is, amikor annyit kell megválaszolnia, mit figyel egy ilyen toborzás során.

A gyerekeknél nagyon fontos, mennyire aktívak, és mennyire vannak helyükön a koordinációs, illetve motorikus képességeik. E mellett a technika is fontos természetesen, és a sebesség. Figyeljük azt is, mekkora a fiúkban a kitartás, sőt azt is, hogyan viselkednek csoportban, egymással. Ide tartoznak olyan apróságok is, mint az, hogy mennyire örül a csapattársak jó megmozdulásainak, vagy szalad-e a gólörömöt ünnepelni a többiekkel.

Bulajic nagyon szorosan figyeli az UDSE működését, már októberben is járt Budapesten néhány foglalkozást tartani, de akkor is segített, amikor a magyar focisták utaztak Dortmundba. Ezt a projektet a Bundesliga élcsapata is komolyan veszi.

Bulajic nagyon elégedett volt a toborzó létszámával, az eddigi munkával is, mint elmondta, a gyerekek jó ütemben fejlődnek, az első évet sikerként lehet elkönyvelni. Schneider és Doll után a horvát szakember is a mentális különbséget emelte ki a német és a magyar ifjúsági focisták között.

Zeljko Bulajic a pálya mellől figyelte az összes meccset. Fotó: Marjai János / 24.hu

„A gyerekek mindenhol egyformák, nem hiszem, hogy hatalmas különbség volna magyar, német és másik nemzet gyermekei között. Amit észrevettem, hogy a becsvágy, a kitartás, a küzdőszellem, amivel a célom eléréséért kell harcolnom, ez több gyerekben megvan Németországban, mint itt. Ez egy nagyon fontos tulajdonság ahhoz, hogy profi sportolók legyenek. Ez megmutatkozik az edzéseken is.”

Bulajic a szakmai munkát is szemmel tartja természetesen, így aztán nem lehet akárkire rábízni az UDSE játékosait.

Különféle edzők léteznek, vannak szűkszavú és kiabálós szakemberek, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy kompetens legyen és következetes. Ugyanígy minden gyerek más, meg kell találni a közös hangot mindegyikükkel, hogy jó legyen a közös munka és baráti a viszony. Az UDSE és a Dortmund is arra fekteti a hangsúlyt, hogy a gyerekek a lehető legjobb képzést kapják, ennek szellemében alkalmazzuk az edzőinket is.

Fotó: Marjai János /24.hu

A Borussia Dortmund egy ötéves megállapodás keretében támogatja az UDSE-t, ebből az első évet egyértelműen pozitívan értékelik a németek. A következő években azonban a további fejlődés a cél, de csak az utánpótlásban képzelik el a folytatást.

„A mi célunk az, hogy minél több tehetségnek tudjunk egy olyan átfogó képzést adni, ami megfelelő alapot ad majd a profi, nemzetközi pályafutáshoz. Ebből mindenki profitál, a játékosok, a magyar sport is. Más partnercsapatokból sikerült már Dortmundba irányítani játékosokat, itt is ez a legnagyobb, de nem az egyetlen cél. Van egy mondás németül, ami így szól: maradj a labdánál! Ez az egész projekt lelke, hogy szeressenek a gyerekek a labdával játszani, ne csak az lebegjen a szemük előtt, hogy profik legyenek. A futball nagyon sok mindenre megtanít, a szociális készségeket, a csapatmunkát és a gyors döntések meghozatalát is fejleszti, ezeket a munka világában is kamatoztatni lehet” – foglalta össze Bulajic a dortmundi klub filozófiáját.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik