Magyar foci

Itt a lehetőség a magyar fiatalok előtt, hogy felfigyeljen rájuk a Dortmund

Újabb tehetséges labdarúgók előtt nyílik meg itthon az út, hogy egyszer a Borussia Dortmund igazolt focistái lehessenek. A Bundesliga-klub egyetlen magyar partneregyesülete és utánpótlásműhelye, az UDSE június 16-án ismét toborzót tart UEFA pro-licences szakemberek, köztük Zeljko Bulajic, a BVB utánpótlásának technikai képzéséért felelős szakemberének jelenlétében.

A német focista edzésen sem megy 90 százalék alá, a magyar sokszor megelégszik 60-nal is
Theo Schneider dolgozott a Dortmund és az FTC utánpótlásában is, látja, miben vannak a magyar fiatalok lemaradva. Az FTC-nél nem jöttek az eredmények, így elköszöntek tőle, de ő büszke arra, hogy több fiatal is felkerült az ő idején az első csapat mellé.

Az immár több mint egy éve alapított UDSE a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) edzésmódszereit honosítaná meg Magyarországon, ennek egyik fontos állomásaként az utánpótlás egyesület vezetősége nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá a Borussia Dortmunddal. Már tavaly nyáron is volt egy toborzás, az U-12-es és az U-13-as korosztályokban kezdődött meg a képzés Theo Schneider, pro-licences sportigazgató és az edzői stáb vezetésével.

A csapatok részt vettek a Magyar Labdarúgó Szövetség korosztályos bajnokságaiban, illetve dortmundi szakmai tanulmányutakon is.

„A német edzésmódszerek alkalmazására törekvő utánpótlás-műhelyként arra helyezzük a hangsúlyt, hogy aki keményen dolgozik, reálisan számolhasson Bundesliga-karrierrel” – nyilatkozta Lambert Zoltán, az UDSE elnöke.

Hol lesz a toborzás?

Az udse.hu honlapon már jelentkezhetnek a 2006 és 2009 közt született fiatalok, a június 16-i toborzó az ASR Gázgyár sporttelepén lesz. A válogató felmérő gyakorlatainak levezénylésében Theo Schneider és Zeljko Bulajic mellett Thomas Doll, a Borussia Dortmund és a Ferencváros korábbi trénere is részt vesz.

Kiemelt fotó: UDSE

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.