Magyar foci

A Fradival hozták hírbe a hazatéréssel kacérkodó válogatott kapust

Befejezettnek nyilvánították a skót bajnokságot, amelynek a 20-szoros válogatott kapus, Bogdán Ádám révén magyar szereplője is volt. Bogdán a Hibernians játékosa még, de a szerződése június utolsó napján lejárt, és ő úgy véli, ezzel véget is ér a klubnál töltött időszaka.

A kapus a Nemzeti Sportnak adott interjúban nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy hazatér, de arra nem reagált, hogy mi igaz abból, hogy az FTC szívesen látná őt.

Maradjunk annyiban, vannak olyan országok a világon, amelyekben ismernek, ebből az egyik Anglia, a másik Skócia, a harmadik Magyarország. Hogy aztán milyen opciók lesznek még a folytatást illetően, meglátjuk. Mint említettem, az én feladatom most az, hogy akárhova is szerződöm, versenyre kész állapotban legyek. A motivációmmal mindenesetre nincs gond, alig várom a következő kihívást!

– nyilatkozta a 32 éves Bogdán, aki 13 évet töltött légiósként, itthon utoljára a Vecsésben védett.

A kapus tavaly januárban szerepelt legutóbb tétmeccsen, és úgy fogalmazott, tombol benne a futball iránti szenvedély, iszonyatosan vágyik arra, hogy újra védhessen. Egyelőre a III. Kerületi TVE csapatával edz, és várja, hogy milyen lehetőség adódik számára.

Kiemelt kép: JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES LTD / DPPI VIA AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik