Nemzetközi foci

Itt a vége: újabb európai bajnokságban hirdettek bajnokot

Hétfőn meghozták a döntést:

véget ért a skót labdarúgó-bajnokság, a Celtic lett a bajnok – sorozatban kilencedszer – és kiesett a Hearts.

A csapatok többségére még nyolc forduló vált volna, azonban mind a 12 élvonalbeli klub egyetértett abban, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehet befejezni a bajnokságot. Ugyan a második helyen álló Rangers egy mérkőzéssel kevesebbet játszott ősi ellenségénél, kétség sem férhet a Celtic összességében 51. bajnoki címéhez, miután utóbbi előnye 13 pont volt. A Rangers, a Motherwell és az Aberdden indul majd az Európa Liga-selejtezőben.

A Heartsnál ugyanakkor szívhatják a fogukat, négy pontra voltak a bennmaradást érő helyektől. Nem kizárt azonban, hogy megmenekülnek, még kidolgozás alatt vannak a következő szezonra vonatkozó tervek, és elképzelhető, hogy növelik az élvonal létszámát.

A zárás miatt a skót liga, az SPFL már most ki tudja fizetni a csapatoknak megítélt, fennmaradásukat segítő 7 millió fontos támogatást.

Nem szexjátékok, prémium manökenek voltak a dél-koreai lelátón
Az FC Szöul bocsánatot kért a kreatív guminők miatt.

A skót nem az első Európa legerősebb bajnokságai közül, amely úgy döntött, hogy véget vet a szezonnak: a belgák hozták meg elsőként ezt a döntést, őket követték a hollandok, míg eddig a francia az egyedüli öt nagy közül, amely majd inkább már csak a jövőre koncentrál. Németországban épp a hétvégén folytatódott a foci, a spanyolok és az olaszok tervezik a visszatérést, míg a Premier League-ben egyelőre egyeztetések folynak.

Kiemelt kép: ANDY BUCHANAN / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.