Dzsudzsákot már akkor is ekézni kell, amikor gólt lő?

• „Hova kell tojni? Örökös tagság a Nemzetibe! Abban a bajnokságban nem az a hír, hogy gólt lőtt, hanem az, ha nem rúgott!”
• „Hát ez tényleg világmegrengető hír!!!!!”
• „Egy semmirekellő buta paraszt. Mennyien voltak a meccsen, ötszázan?”
• „Aranylabdát neki”
• „Ezt még egy általános iskolás is berúgja, mi ebben a nagy szám? Kit érdekel Dzsudzsák Pinokkió?!”
• „Nyaljátok már ki a seggét!”

Ezek a kommentek ahhoz a hírhez érkeztek a Facebook-oldalunkon, amely arról számolt be, hogy Dzsudzsák Balázs új csapatában, az al-Ainban góllal debütált, ráadásul éppen előző klubjának, az al-Ittihad Kalbának talált be, amely nem a legelegánsabb módon vált el tőle.

A 45 hozzászólás nagyjából 80 százaléka gúnyosan, becsmérlően reagál Dzsudzsák góljára, ami még úgy is elgondolkodtató, hogy tudjuk, a 108-szoros válogatott szélső talán a legmegosztóbb hazai futballistának számít, és az ominózus gólt sem valamelyik topligában, netán a holland vagy az orosz bajnokságban szerezte, hanem

az Egyesült Arab Emírségek ligájában, amely olyan, mint a magyar NB I: pénz van dögivel, mégis nehéz komolyan venni.

Arról egy korábbi cikkünkben már értekeztünk, hogy szerintünk miért neheztel a magyar szurkolók nagy része Dzsudzsákra: az ígéretesen induló légióskarrierje, a holland PSV-ben nyújtott teljesítménye után sokan várták, hogy ő lesz a magyar futball egyik megmentője, aki külföldön is karriert csinál, és ezt a képet rombolta le azzal, amikor elfogadta a pár évre felfuttatott, jelenleg azonban már az orosz harmadosztály déli csoportjának utolsó helyén álló Anzsi Mahacskala mesés ajánlatát.

Most akkor sírjunk vagy nevessünk, hogy Dzsudzsák mindjárt százszoros válogatott lesz?

Lehetett volna népmesei hős is, de a többség ma már inkább irritáló playboynak tartja Dzsudzsák Balázst, aki 2007 óta minden kapitánynál alapembernek számít, és rohamosan közelít a válogatottsági csúcs felé.

Úgy tűnik, Dzsudzsák ezzel a döntésével annyira elvágta magát, hogy az emberek többsége ma már akkor is csak ekézni tudja, ha éppen gólt szerez, ami egy futballista esetén a legkevésbé sem számít cikinek vagy szégyellnivalónak.

„A globalizáció korában a sport is képes különböző módon előidézni a nemzeti büszkeséget, az egyik kiváltó ok lehet, ha nagy sikereket érünk el fontos sportágakban. Ezen a téren legfőképpen a csapatsportoknak van szimbolikus jelentősége, ám a labdarúgásban jóval csekélyebb az esélye mind a magyar válogatottnak, mind a klubcsapatoknak az igazán átütő sikerre. Viszont van egy másik opció:

ha akad egy-egy olyan játékos, akire oda lehet figyelni, mert nívós bajnokságban játszik, és ki tud állni a globális nagyszínpadra. Ilyen például az egyiptomiaknak a Liverpool sztárja, Mohamed Szalah, de ilyen volt a chileieknek a Marcelo Salas, Ivan Zamorano csatárkettős, és a kosaras Dávid Kornél NBA-szereplése is jó példa

– magyarázta Dóczi Tamás sportszociológus.

Szerinte Dzsudzsák esetében az volt a gond, hogy a média és a játékos menedzsmentje előszeretettel kommunikálta, hogy ő is alkalmas lehet a sportikon szerepére, és szinte naponta jelent meg róla valamilyen hír, ment a sztárolás, ezáltal pedig olyan magasak lettek az elvárások, hogy amikor kiderült, hogy mégsem egy topklubnál folytatja, az egyértelműen csalódást okozott.

„Amikor Dzsudzsák a PSV-ből a Mahacskalába igazolt, akkor leiratkozott arról az ígéretről, hogy egy komoly bajnokság sztárja legyen, akire itthon büszkék lehetnek az emberek. És szerintem ez az, amit a mai napig nem tudnak neki megbocsátani. Az egy külön szerencsétlen dolog, hogy sem Dzsudzsák, sem a menedzsmentje nem tud segíteni a szurkolóknak abban, hogy reálisan lássanak.

Emiatt pedig az emberek akkor is becsapva érezték magukat, amikor Dzsudzsák, a magyar szempontból egyébként bőven a várakozáson felüli Eb-szereplés után, az Emirátusokba igazolt, miközben hetekig a Herthát emlegették vele kapcsolatban. A döntését akkor is népharag fogadta, persze már jóval kisebb volt a felzúdulás, mint amikor az Anzsi Mahacskalát választotta

– mondta Dóczi Tamás.

A sportszociológus szerint Dzsudzsák érdemeit is el kell ismerni, egy Nyírlugosról indult srác megcsinálta a szerencséjét a futballpályán, a válogatott mez pedig mindig szent volt számára, ugyanakkor nehéz hova tenni azt a nyilatkozatát, amikor azt mondja, hogy új klubja, az al-Ain PSV-szintű klub.

„Ez nem más, mint a szurkolók hülyének nézése, mert mindenki tudja, hogy nincs egy szinten a két csapat. Ez megint az a kategória, hogy valamit úgy tálalunk, hogy nincs sok köze a valósághoz. Nagyjából ezek a dolgok állnak össze eggyé, ezek szúrják a szurkolók szemét Dzsudzsákkal kapcsolatban” – fejtegette Dóczi.

Ismerjük a magyar néplélek sajátosságait, imádunk a másik zsebében turkálni, így aztán Dzsudzsák Anzsihoz igazolása esetén az is komoly felhördülést váltott ki, hogy a Vlagyimir Putyin-közeli oligarcha, Szulejmán Kerimov által felfuttatott dagesztáni klubnál évi 1 milliárd forintnak megfelelő eurót keresett a szélső.

A magyar futballisták fizetése és a társadalmi elfogadottsága régóta nem áll egyenes arányban egymással, az elmúlt években pedig csak még rosszabb lett a helyzet, hiszen a futballrajongó miniszterelnökünk stratégiai ágazattá tette a honi labdarúgást, amibe ömlik az állami pénz.

Miért a futballisták fizetése sérti leginkább az igazságérzetünket?

Ezen a héten Balassa Levente pszichológus, életegyensúly tanácsadó került Ziccerbe, hogy elmagyarázza, milyen mentális hatásai lehetnek a magyar élsportba áramló hatalmas pénzösszegeknek. Vajon egészséges a szélsőséges olimpia-központúság? És miért épp a futballisták fizetése csípi az emberek szemét?

Dóczi azt mondja, a Dzsudzsák mellett szóló érvek egyik legerősebbje, hogy az emberek többségében biztosan felmerült, vajon ő nem döntött volna-e hasonló helyzetben ugyanígy, nevezetesen, hogy a zsíros szerződést választja, még ha az nem is jár együtt a szakmai előrelépéssel.

„A labdarúgók és a szurkolók közötti társadalmi távolság eléggé nagy Magyarországon is, meg máshol is, de itthon e mellé nem párosul olyan teljesítmény, amit a szurkoló el tudna fogadni. Miközben ha valaki, akkor Dzsudzsák úgymond a piacról szerezte meg ezt a jövedelmet, neki mindig megadták ezt a pénzt olyan klubok, amelyeknek semmi közük a magyar futball állami támogatásaihoz. De valószínűleg a vele kapcsolatos ellenérzést azt is táplálja, hogy létezik egy túlfizetett labdarúgók címke, és hogy a szurkolók sokszor érzik, hogy itthon megy a mellébeszélés, lásd most, amikor PSV-szintű klubot emleget”.

A Dzsudzsák-jelenség azért is érdekes, mert úgy tűnik, a szurkolók könnyebben megbocsátják azt, ha valaki meccset eldöntő hibát követ el, mint ha nem az elvárt utat járja be egy nagy reménység.

Emlékezhetünk, 2013 szeptemberében szinte közellenség lett Guzmics Richárdból, amikor a románok elleni idegenbeli vb-selejtezőn a félpálya közelében eladta a labdát, Ciprian Marica pedig köszönte szépen az ajándékot, és gólt lőtt. A vége 3-0 lett a románoknak, Guzmicsot pedig elmondták mindennek, még egy új ige is született, a guzmicsolás, aminek a jelentése, valamint nagyon elrontani.

A jelenet 1:19-nél látható:

A jelenleg Mezőkövesden játszó Guzmics később azt nyilatkozta: „a magyar labdarúgás történetének egyik olyan játékosa vagyok, aki felfoghatatlan mélységből állt talpra, és került vissza egészen magas szintre”.

Neki tehát sikerült a megtisztulás, és a 2016-os össznépi Eb-eufória idején Dzsudzsáknak is kijutott az ünneplésből, ám ahogy az Andorra elleni szégyenteljes vereséggel pofon vágott minket a magyar valóság, egyből átértékelődtek az Európa-bajnokságot később megnyerő portugálok elleni találatai, egyre többen jegyezték meg, hogy „de hát mindkettő mázlis, megpattanó gól volt”.

És ott tartunk, hogy ugyan a magyar gólokat egy egész ország ünnepli, de a megbélyegzés miatt egyesek találatai más megítélés alá esnek, mint a többieké.

„A média pellengérre tud állítani valakit, nézzük csak meg Lorius Karius esetét, akinek a 2018-as BL-döntőn bemutatott döbbenetes hibái óta az összes potyájáról beszámol a sajtó. A szenzációra éhes média részéről egyes játékosoknak kiemelt figyelem jut, Dzsudzsák erre nagyon jó példa. És az ő esete egyben intő jel lehet Szoboszlai Dominik menedzsmentje és a hazai sportmédia számára is, hiszen nála is megy a sztárolás, röpködnek a csapatnevek, de benne van nála is, hogy kellemetlen meglepetés lehet a vége.

Mert óhatatlanul az lenne, ha folyton azt hallanánk, hogy neki sztárcsapatban lenne a helye, miközben lehet, hogy a valós képességei alapján neki most egy, a Bundesliga első feléhez tartozó klub lenne az ideális. A média is látja a szurkolók ez irányú igényét, hogy legyen már valaki a globális nagyszínpadon, és erre épít a hírek tálalásában, a drukker viszont érthető módon negatívan reagál arra, ha kiderült, hogy nagyon fölé lőttünk az elvárásokkal

–  hangzott Dóczi Tamás elemzése.

Szerinte Dzsudzsák esete hasonlít az 1980-as évek nagy magyar futballsztárjának, Détári Lajosnak a történetére, aki a könyvében azt írta, többször is mehetett volna a Juventushoz, első külföldi klubjából, a Frankfurtból mégis a görög Olympiakoszhoz távozott, és sokkal többet is kihozhatott volna a karrierjéből.

Ha már a sport globális színpada szóba került, óhatatlanul is eszünkbe jutott a Forma-1-es Baumgartner Zsolt és a teniszező Babos Tímea hazai megítélése is. Baumgartner egyetlen szezont húzott le az F1-ben, és az Amerikai Nagydíjon, ugyan jelentős körhátrányt összeszedve, de nyolcaddikként, vagyis pontszerzőként zárt.

Tette mindezt a mezőny messze leggyengébb autójával, a Minardival, amelynek szerelői és munkatársai könnyes szemmel pezsgőztek a futam után, hiszen a csapat idénybeli első pontját szerezte. Ehhez képest itthon a kommentek fele biztosan arról szólt, hogy mennyire gáz ünnepelni Baumgartnert, hiszen úgy lett pontszerző, hogy egy rakás pilóta kiesett előle.

Meglehetősen fura hozzáállás, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Borussia Dortmund drukkerei kritizálják a norvég csodacsatárukat, Erling Haalandot a PSG elleni első gólja miatt, ahol mázlija volt, mert csak az elé pattanó labdát kellett berúgnia.

A párosban háromszoros világbajnok és három GS-tornát nyerő Babossal kapcsolatban is folyton felmerül, szép, szép, hogy ilyen jól megy neki párosban, de egyesben vajon mikor lesz igazán nagy dobása valamelyik nagy versenyen. Kíváncsiak lennénk, milyen a megítélése Franciaországban párospartnerének, Kristina Mladenovicnak, aki jelenleg 38. a világranglistán (Babos a 100.), viszont egyesben kettővel kevesebb tornát nyert meg, mint a magyar játékos.

De vissza Dzsudzsákhoz, aki elég érzékeny, lelkis játékosnak tűnik, ez gyakran lejön a meccs utáni, még a történtek hatása alatt adott nyilatkozataiban is, ami miatt szintén sokszor pécézték ki.

A meccsek előtt viszont gyakran ő az, aki próbál a szurkolók érzelmeire hatni a nyilatkozataival, ami egyfelől érthető, másfelől viszont meglehetősen fura színezete van egy olyan mondatnak, amikor a fizetését egy külföldi klubtól kapó játékos azt mondja, hogy neki csak egy csapata van, és az a válogatott.

Dóczi Tamás szerint ezzel a mondattal Dzsudzsák pontosan megadta a látleletet arról, hogy mennyire lehetett komolyan venni előző klubcsapatát. „Reméljük, a mostani valóban előrelépést jelent ehhez képest” – tette hozzá a sportszociológus.

Dzsudzsák egyébként már a válogatott következő mérkőzésén rekorder lehet, ha Bulgáriában pályára küldi őt Marco Rossi, akkor 109 meccsével egyedül áll majd az örökranglista élén. Gyanítjuk, hogy sokaknál ez is kiveri majd a biztosítékot, és nem tetszik majd nekik, hogy legendákat utasít maga mögé a jelenlegi csapatkapitány, aki viszont elmondhatja, hogy 2007-es debütálása óta minden szövetségi kapitánynál alapembernek számított.

Ha ez egy hollywoodi film lenne, akkor Dzsudzsák a bolgárok és a románok/izlandiak elleni Eb-pótselejtezőkön kivezetné a magyar csapatot az Eb-re, hogy aztán a részben hazai rendezésű tornán a portugálok, franciák, németek ellen megmutassa, igenis helye lett volna a topligákban. Kérdés, a való életben mit kellene tennie, egyáltalán megnyerhető-e még ez a meccs, vagy ez a hajó már elúszott.

Látva, hogy a magyar futball nem igazán termel ki topligákba igazoló játékosokat, nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy Dzsudzsák megítélése 10-15 év múlva változik majd meg, amikor majd úgy fogják emlegetni, hogy ő bezzeg lőtt két gólt a portugáloknak és volt két csodagólja az Ajax ellen is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo