NB I

Mészáros: a DVTK-nak jó kerete van

A DVSC pedig sok gólt kapott mostanában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton a Diósgyőr otthonába látogat a Loki az OTP Bank Liga 5. fordulójában. Ellenfelünk egy Vasas elleni győzelemmel kezdte a bajnokságot, ám utána kikapott a Ferencvárostól, a Videotontól és az MTK-tól is.

– Számomra is meglepő a DVTK formája, hiszen, ha megnézzük a keretüket láthatjuk, hogy egy jó csapatról van szó. Meg tudták erősíteni az egyes posztjaikat, és új edzővel dolgoznak az idény elejétől. Minden csapat életében vannak rosszabb periódusok, nagyon remélem, hogy nem ellenünk jönnek ki belőle. Mi is egy elveszített találkozó után érkezünk a rangadóra, ezért még inkább oda kell majd figyelnünk rájuk. Kár, hogy nem győztünk a Haladás ellen, érdekes meccs volt. A vendégek szinte két helyzetből lőttek egy gólt. A végén sokszor sikerült a védőik mögé kerülnünk, de az utolsó passzok mindig hiányoztak. A csapat védekezését tekintve is fejlődünk kell, hiszen nagyon sok gólt kaptunk az elmúlt időszakban. Ebben, és a helyzetkihasználásban is javulnunk kell a következő párharcig. Azt gondolom, ha ez sikerül, megnyerhetjük a találkozót –mondta Mészáros Norbert a DVSC honlapjának nyilatkozva.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik