NB I

Dárdai: győzni kell Finnországban!

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint az eddigi játékrendszerhez képest tovább kell lépni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Kedden délelőtt nyilvános edzést tartott a magyar válogatott a sajtó képviselői számára a Puskás Ferenc Stadionban. A nagy hőségben sorra kerülő, izzasztó gyakorlás után Dárdai Pál szövetségi kapitány úgy vélekedett, hogy a Görögország elleni, hazai döntetlen akkor válik igazán értékessé, hogy sikerül győzni idegenben, Finnország ellen, jövő pénteken.

A válogatott edzője a most pénteki, Litvánia elleni felkészülési találkozóról elmondta, hogy két játékrendszert akarnak gyakorolni, és bár fontos lesz számukra a debreceni közönség kiszolgálása, ezúttal nem az eredmény a legfontosabb. A kapitányi sorsát firtató érdeklődésre azt mondta, a finnországi Európa-bajnoki selejtező utáni két hétben dőlhet el a folytatás kérdése.

– Hogyan értékeli az eddig látottakat?
– Az első edzésen lankadtnak nézett ki a testbeszéd, és látszott, hogy félig már szabadságon vannak a játékosok, de ezt helyre tettük, és ma már minden rendben volt. Ez az edzés kemény volt, szerintem ezt nehezen pihenik ki, de muszáj volt. Sok minden az agyból indul ki. A mai nap után nem fogják azt gondolni, hogy szabadságon vannak. Amikor hazamennek, szerintem jól el lesznek fáradva – kezdte Dárdai Pál.

– A litvánok elleni kezdő már körvonalazódik a fejében?
– Ki fogjuk használni a cseréket, félidőzünk, ahogyan az oroszok elleni meccsen. Nem az eredmény érdekel, hanem az, hogy ritmusban maradjanak, ezért kérvényeztük ezt a mérkőzést. Ha kiállítanak valakit a második félidő ötödik percében, akkor megnézzük, hogyan reagálunk tíz emberrel. Persze, nyerni szeretnénk, hiszen Debrecenben elvárások vannak, szeretnénk jól játszani, de nekem a fizikális rész a legfontosabb. Lehet, hogy ezek az edzések benne maradnak a lábakban ezen a héten.

– Mi az, ami nem tetszett az eddig látottak közül, és mindenképpen ki akarja javítani a finn meccsig?
– A görög és a finn meccsre négy pontot terveztünk, tehát Finnországban nyerni szeretnénk, azért megyünk. Akkor van értéke a görögök elleni pontnak. Tudjuk, hogy jó csapat a finn, ezért az eddigi játékrendszerünkhöz képest tovább kell lépnünk. Erre van két hetünk. A mai edzésen is a nyomásgyakorlást vettük át. Két játékrendszert kellene variálni, majd megnézem, mennyire érdemes ebbe belemenni, mert rövid az idő a gyakorlásra. Ha jól veszik, és csinálnak egy-két jó jelenetet a litvánok ellen, akkor a finnek ellen már van két variációnk. De ilyen dolgokat begyakorolni öt-hat hetet vesz igénybe! Rámegyünk erre, muszáj, mert akkor nem leszünk annyira kiismerhetőek.

– Mi a legnagyobb erényünk, amivel nyerhetünk Finnországban?
– Ami eddig: a fegyelem, a csapategység, és a gyors, góllövő emberek. Talán most már összejön, hogy valaki belerúg egy nagyot a labdába, és bevágódik, nem fölé megy, nem mellé, hanem be a kapuba. Jó lenne egyszer már kettő-nullra vezetni, nem idegeskedni a kilencvenedik percben, hogy mi lesz.

– Németh Krisztián messziről érkezett. Milyen állapotban van?
– Fontos volt az első benyomás, és jól mozgott, jó állapotban van. Remélem, most nem az lesz, hogy meghajtottam és összeroppan. Szezon közben nem látom őt élőben, és nem tudom besaccolni azt a bajnokságot. Szerintem senkinek nincs ideje kiutazni oda, és megnézni élőben a meccseit, nyaralni meg nem fogunk abban az irányban. Nagyon messze került, de már akkor, amikor elment, megígértem, ha játszik folyamatosan, akkor ugyanúgy lesz sansza. Ez Elek Ákosra is érvényes volt. Rajta a múltkor látszott a sok utazás, és az, hogy sajnos kiesett a ritmusból. Most fordítva van, mert Németh Krisztián kimondottan jól edzett.

– Szalai Ádámmal mi a helyzet?
– Hétfőn nagyon jól mozgott és ma is. Ki van éhezve, gondolom, bizonyítani akar. Meglátjuk… Pénteken mindenki kap lehetőséget. Még nem tudom, ki fog játszani a finnek ellen, a litván meccs pedig olyan szempontból nem mérvadó, hogy biztosan nem fogunk úgy játszani Finnországban, ahogy Debrecenben. Két játékrendszert próbálunk ki, és olyan csapatot rakunk össze, hogy a közönség mindkét félidőben lássa, hogy hajtanak. A napi forma fontos lesz, de most még nem tudom besaccolni, mert nem úgy készülünk, ahogy szoktunk, hanem keményen, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy nincs szabadság. Mindenki úgy van vele, hogy amikor hétfőn elmegy szabadságra, akkor már pénteken délután kettőkor zokniban otthon van a kertben, szóval akkor már senki sem dolgozik. Ez emberi.

– Hogy tetszett az újságírómunka?
– Én megmondtam, hogy nem úgy leszek szakkommentátor, hogy beleokoskodok a statisztikába meg mindenbe, hanem nézem a meccset, és elmondom, hogy edzőként mit lépnék, mire vagyok kíváncsi. Nem úgy ülök a stúdióban, hogy felkészülök hatszázötven statisztikából. Néztem már meccset a kommentátorállásból, például a Hertha–Barcelonát, még annak idején Knézy Jenő bácsival, amikor megműtötték a bokámat. Aztán amikor Gera Zoli csapata, a Fulham éppen Hamburgban játszotta az Európa Liga döntőjét.

– Érdekli ez a fajta munka?
– Nem, egyáltalán nem érdekel. Megtettem ezt a szívességet, mert a magyar média nagyon korrekt volt egész évben, de megmondtam Faragó Richárdnak is, hogy nem szívesen, mert a családom ott ül lent. Ez minden évben családi program, én is megiszom egy sört, és meccset nézek. Ez most így alakult, nincs semmi gond, megcsinálom szombaton a BL-döntőt is, és akkor rendes voltam! De tényleg abszolút nem érdekel, soha nem is leszek ilyen szakértő.

– Az új berlini szerződésben mi szerepel a magyar válogatottal kapcsolatban?
– A Hertháról nem szeretnék beszélni. Ott is tiszteletben tartják, senki nem fog semmiről beszélni. A finn meccs lemegy, utána eltelik két hét, és aztán tudunk sok mindenről beszélni. Eddig még abszolút nem volt szó ezekről a dolgokról, mert nincs is miről beszélni. A német szerződésemben annyi van, hogy másodállást a klub beleegyezésével vállalhatok. Eddig beleegyeztek, de hogy ezután mi lesz, tényleg nem tudom megmondani. Nem is volt ilyesmire idő, mert teljesen más dolgokkal kellett foglalkoznom. Már szétment a fejem, nem egyszerű ezt a kettőt egyszerre csinálni, hiszen ide is kell figyelni, meg oda is. Odakint azzal kell foglalkozni, hogy jöjjön egy-két új játékos, utazni kell, tárgyalni, majd vissza…

Olvasói sztorik