NB I

Távozik a Haladás válogatott kapusa

Rózsa Dániel nem hosszabbít szerződést a vasiakkal; a Vasashoz szerződhet. Iszlai is gondolkozik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését Rózsa Dániel, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás kapusa. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be, hozzátéve: Iszlai Bence is gondolkodik még a vezetők által megtett ajánlaton.

– Rózsa Dánielnek és Iszlai Bencének a futó szerződéséhez képest lényegesen jobb feltételekkel kínáltunk hosszabbítást – mondta Tóth Miklós ügyvezető. – Mindkét játékossal hosszútávon számoltunk volna, Rózsa kontraktusát három, Iszlaiét két évvel toldottuk volna meg. Előbbi nem fogadta el ajánlatunkat, Bence még gondolkodik rajta.

A portál Rózsa Dánielt is megszólaltatta, aki jelezte, nem csak az anyagi feltételek játszottak közre a döntésében, hanem a többi közt a nyáron hazatérő Király Gábor szerződtetése is.

– Körülbelül egy hónapja tárgyaltam utoljára a vezetőkkel, ám nem sikerült megállapodnunk, azt mondták, amennyit adni tudnak, az a plafon. De nem csak az anyagiakon múlt a megegyezés, több oka is volt. Hogy Király Gábor hazajövetele közte van-e? Igen, ez az egyik ok. Tősgyökeres szombathelyi vagyok, rengeteget gondolkodtam, mitévő legyek. Végül ezt a nagyon nehéz döntést hoztam – idézi a lap Rózsa Dánielt, aki hozzátette, a hátralevő fordulókban csak arra koncentrál, hogy bennmaradjon a Haladás.

A lap értesülései szerint egyébként az NB II jelenlegi éllovasa, a jövőre nagy eséllyel az élvonalban szerepelő Vasas hívja a válogatottban is bemutatkozó kapust. Ezt a hírt Rózsa nem erősítette meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik