Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Több erdélyi és felvidéki olvasónk is felháborodottan jelezte, hogy szerette volna megnézni a vasárnapi magyar–görög Európa-bajnoki selejtezőt a tévében. Mit sem sejtve odakapcsoltak a találkozót közvetítő Duna TV-re, ám legnagyobb meglepetésükre a meccsnek nyoma sem volt, mert a Duna TV helyette a Duna World adását adta a határon túl – írja az Ultras Liberi.
Nem jártak jobban azok sem, akik az interneten, a közmédia honlapján a Duna TV élő adását megnyitva szerették volna nyomon követni a találkozót. Ott ez az üzenet fogadta a határon túli nézőket, ugyanis a közmédia még a Magyarországon kívüli IP-címeket is blokkolta a találkozó ideje alatt.
Így fordulhatott elő, hogy határon túli magyar honfitársaink nem láthatták a magyar válogatott egyik legfontosabb selejtezőjét – az eredmény és a csapat által mutatott játék ismeretében most tekintsünk el attól, hogy ők jártak jobban, mert ez a köztévét nem menti fel. Ráadásul épp a Duna TV, a Kárpát-medence magyarságának a televíziója volt képes ezt megcsinálni, amelynek nem csak feladata és küldetése, hanem épphogy kutya kötelessége lenne a meccsek közvetítése.
Az erdélyiek így a Duna TV jóvoltából az első félidő alatt megnézhettek egy Balázs Fecó-koncertet felvételről, aztán egy rövid híradó után a Gasztroangyalt. Viszont legalább meg tudták nézni a Románia–Feröer találkozót, amely a miénkhez hasonlóan szintén egy gyalázatosan rossz meccs volt. A legkitartóbbak pedig nyilván kerestek egy internetes kalózadást, de ez már nem változtatott azon a tényen, hogy a köztévé megfosztotta a határon túli magyarságot a magyar válogatott meccsétől.
A határon túli magyar sportközvetítések egyébként állandó és visszatérő problémát jelentenek. Legyen az Európa- vagy világbajnokság, olimpia vagy valamelyik futballselejtező, a magyar televíziók rendre eljátsszák, hogy letiltják az adásukat a szomszédos országokban, magyarok millióit fosztva meg a magyar csapatoknak, versenyzőknek való szurkolástól. Hány olimpiai éremtől, hány góltól, mennyi közös élménytől fosztotta meg eddig a határon túli honfitársainkat a magyar média?
A köztévé nem mellesleg épp a minap jelentette be, hogy megvette a Bajnokok Ligája közvetítésének jogát a következő három évre. Bár árat nem közöltek, úgy tudni, közel egymilliárd forintot fizettek érte a három szezonra. A nemrég újjászervezett, 80 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodó közmédiának ugyan fussa már arra is, hogy megszerzi a magyar nyelvű közvetítési jogokat a szomszédos országokra is egy-egy sportesemény kapcsán…
Persze tudjuk: a jogdíjak, meg a szerződések, meg a külföldi partnerek, meg az UEFA… Oldják meg! Vagy ha esetleg a válogatott – valami csoda folytán – kijut az Európa-bajnokságra akkor azt sem szándékozik közvetíteni a Duna TV? Akkor mit fognak adni helyette? Kívánságkosarat? Vagy nézzék majd az erdélyi magyarok a román tévé közvetítését románul? – teszi fel a (nem is olyan költői) kérdést az ultrasliberi.hu szerzője.