NB I

László Csaba nemet mondott

Másfél hónapja konkrét szerződést tettek az edző elé Skóciában, de nem szeretne váltani.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem töltötte Magyarországon a karácsonyt László Csaba, az MTK utánpótlás-igazgatója. Mint ismert, a szakembert 2009-ben Skóciában, a Hearts szakvezetőjeként az év edzőjének választották, és a családja azóta is Edinburgh-ban él.

– Itt a karácsony, a család ott él, ezért én megyek. Egyébként azt szoktam mondani, ha Erdélybe utazom, hazamegyek, ha Budapestre jövök, hazajövök, Edinburgh-ban pedig otthon érzem magam. December huszonnyolcadikán már itthon leszek, mert szerződés köt az MTK-hoz, és kezdődik a felkészülés – mesélte a Magyar Hírlapnak adott interjújában László Csaba.

A munkaköréről elmondta, hogy teljes embert kíván, mert nagyon szép, érdekes, és nem utolsósorban fontos feladat.

– Vállaltam, mert érdekel az utánpótlásrésze is a szakmának. Voltam már ifjúsági edző, felnőttedző, másodedző, szövetségi kapitány, tehát belekóstoltam sok mindenbe. Szakmailag olyan kihívás ez, ahol az eredmények majd három-négy év múlva jelentkeznek – mondta a tréner, akinek a közelmúltban is volt vezetőedzői ajánlata külföldről. – Legutóbb éppen másfél hónapja Skóciából. Konkrét szerződést tettek elém, de megköszöntem az érdeklődést, és elmondtam, hogy egy nagy múltú klubnál dolgozom, és egyelőre nem szeretnék váltani.

Olvasói sztorik