Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben nem várt sikert aratott a magyar U20-as válogatott a világbajnoki bronzérem megszerzésével. Az akkori csapat a Mezey György-, Both József-féle első Bozsik-program, a szép emlékű zánkai országos kiválasztások csúcsterméke.
Olyan garnitúra, amelyet U15-től tudatosan versenyeztettek, így végül, mire Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal Egyiptomba, az U20-as vb-re utaztak, ötven fölötti korosztályos válogatott meccs volt a többség lábában.
Az elmúlt tíz évben a mostanit megelőzően csak egyszer jutott ki utánpótláscsapatunk korosztályos vébére, 2015-ben a Kalmár Zsolttal, Mervó Bencével felálló U20-asok lettek harmadikok a csoportban. A mostani siker viszont jó alkalom arra, hogy összevessük az elmúlt esztendők eredménysorát.
Kezdjük azzal, hogy a világbajnoki szereplés feltétele, hogy sikeresen jusson túl az adott korosztály az azt megelőző három tornán.
- Az első, a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőcsoport,
- ahonnan az első kettő bejut az úgynevezett Eb-elitkörbe,
- amelyből szintén az első kettő egyenesen az Eb-re jut.
- Az Európa-bajnokságon, ahova a dupla selejtező után tényleg csak a legjobbak jutnak ki, az első öt csapat automatikus részvételt nyer a világbajnokságra.
Ezt szem előtt tartva elkészítettük a magyar U17-es és U19-es csapatok 2009 óta vizsgált eredménygörbéjét. Grafikánkon az látható, hogy a két válogatott adott évben a négy szint közül melyikig jutott el:
Míg a 2009-es vb-bronzérem a magyar sport kiéheztetésének végső stádiumában született, a vizsgált időszak zöme 2011 utáni évekre esik, amikor az Orbán-kormány már stratégiai ágazatként tekintett a sportra, a labdarúgásra. A magyar állam a 2000-es évek eleji állapotokhoz képest jelentős léptékkel megnövelt sportfinanszírozása, az építkezések és fejlesztések úgy tűnik,
Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy az U19-es csapataink – ahol az U17-ből kiöregedett ügyesebb gyerekek továbbfejlődését, szintlépését jelentősen befolyásolja a versenyrendszer minősége, beléptetik-e klubjaik a felnőtt futball megfelelő szintjére és ott kapnak-e megfelelő játékpercet – eredményesség tekintetében csak stagnálnak.
Érdekes egyébként, de nagyjából kiegyenlítette egymást a két korosztály ennyi idő alatt, egyaránt egy vb- és két Eb-szereplés a mérlegük – igaz, az U17-esek hétszer az elitkörben búcsúztak, míg az U19-es csapat hatszor jutott el a selejtezők második szakaszába.
Hol vannak a vb-bronzosok?
Ha már az összehasonlítás origójának a 2009-es bronzérmet tekintettük, összeszedtük az akkori csapattagok jelenlegi klubjait, amelyből rendkívül színes paletta alakult ki.
Gulácsi Péter azóta a nemzeti együttes és a Bundesliga-harmadik RB Leipzig első számú kapusa lett. Ő vitte a legtöbbre, de nem neki van a legtöbb válogatottsága (25). A sikercsapat kulcsjátékosai közül Koman Vladimir (Sepahan) 36-szoros, Németh Krisztián (Kansas City) pedig 35-szörös felnőtt válogatottnak mondhatja magát ma már.
Rajtuk kívül Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland) 26-szor és Varga Roland (Ferencváros) 14-szer képviselte hazánkat, összesen pedig tizenegy futballista mutatkozott be végül a felnőtt válogatottban:
- Gulácsi cseréinek, Megyeri Balázsnak (Atromitosz) és Kovácsik Ádámnak (Mol Vidi FC) is egy-egy felkészülési mérkőzés jutott.
- Debreceni Andrást (Mosonmagyaróvár) maga Egervári Sándor hívta a felnőtt csapathoz, ám végül egyetlen percet töltött pályán címeres mezben.
- Simon Ádám (Paks) viszont Eb-selejtezőkön is szóhoz jutott Dárdai Pál vezetőedzői működése során, ugyanúgy háromszor húzta magára a magyar mezt, mint a Horvátországban gólkirályi címet nyerő, de sérülések miatt igen peches Futács Márkó.
- Szabó Jánost (Paks) először Pintér Attila hívta meg a válogatottba, de azóta több kapitány is bő keretbe nevezte, eddig hétszer lépett pályára, ezekből egy volt tétmeccs.
Azt persze nem állítjuk, hogy megvan a magyar labdarúgás következő Gulácsija, vagy Németh Krisztiánja, de szívből kívánjuk az újabb vb-csapatnak, hogy a fenti arányt szárnyalja túl, amikor tíz év múlva átnézzük a karrierjüket!
Kiemelt kép: mlsz.hu