NB I

Nyomkövetőt kapnak a bundavádlottak

Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás hetente csak egy-egy órára hagyhatja el a tartózkodási helyét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

FRISS:

A rövid szünet után Nyilas Levente bíró közölte, hogy ma is és pénteken is maximum fél 2-ig fog tartani a tárgyalás, mert a teremben a devizahiteles perek ítélethirdetésére kerül sor.

A másodrendű vádlott, Kenesei Zoltán emelkedett szólásra. Közölte, hogy Roger néven ismerte meg Perumalt, és összesen kétszer találkozott vele korábban, ezért nem érti, honnan veszi azt a sok alaptalan dolgot, amit vele kapcsolatban elmondott. Csak azért járt annak idején Schultz László társaságában Finnországban, mert játékosoknak külföldön szeretett volna csapatot találni, és megtudta, hogy erre ott van lehetőség. Az egykori futballista valakitől megtudta, hogy a klubokkal való tárgyalásban Roger a segítségükre lesz, ezután Rovaniemiben találkoztak, soha nem Helsinkiben, illetve soha nem járt Pori városában.

Perumalról – Kenesei közreműködésével – kiderült, hogy bizonyos pénzeket eltüntetett, amit a klubnak ígért. Ezután a szingapúri éreztette, hogy neheztel rá, amiért ez a cselekedete napvilágra került. A másodrendű vádlott hangsúlyozta, Tan Seet Engtől és mástól sem kapott pénzt manipulációhoz, sőt semmilyen pénzmozgásról nem tud. Kenesei a tanú szemébe mondta, hogy soha nem adott neki pénzt, erre Perumal csak annyit mondott: „Ez az ön verziója…” A külföldi tornákkal kapcsolatban Kenesei részvételéről semmit nem tudott elmondani.

Az ügyész emlékeztette a szingapúrit korábbi vallomására, amelyben azt mondta, egy Zoli nevű személy lehetett a szindikátus hatodik tagja, ma viszont csak öt személyről beszélt – melyik vallomását tartja fenn? Perumal nem emlékezett jól, ezért felolvasást kért, és ennek segítségével sikerült zöld ágra vergődniük. A védőügyvédek és az ügyész után a bíró is belekérdezett a koronatanú vallomásaiba, ellentmondásokat sejtve, de ismét úgy foglalt állást: Kenesei és Schultz „csak” pénzt vittek, arról nem tud, hogy szervezték volna a manipulációt.

Itt egy kicsit lelassult a tárgyalás korábbi lendülete, mert a felek ugyanazt a gittet rágták, amit a nap korábbi részében már átbeszéltek. Perumal elmondta: nem emlékszik, hogy Kenesei Zoltán bármikor pénzt adott volna át vagy vett volna egy játékosoktól, és ismét elhangzott: nincs közvetlen információja, hogy Kenesei tagja lett volna a szindikátusnak.

A bíró a nyomozati szakaszban született iratokból idézve elmondta, hogy Perumal mobiltelefonjában két szám szerepelt Lícs név alatt, egy pedig Zoli név alatt, de Schultz és Kenesei is úgy nyilatkozott, hogy egyik sem az ő mobilszámuk volt.

Ezután a bíró a szingapúri tanú korábbi vallomását idézte, amelyben elmondta, hogy Kenesei vezette a bundamaffia magyarországi szekcióját, ami azt jelentette, hogy tőle kellett begyűjtenie a pénzt, de Perumal erre azt válaszolta: a finnországi kihallgatás során csak egy ember volt jelen, aki tudott magyarul és angolul is. Kenesei Zoltán teljes nevét korábban nem ismerte.

Zamecsnik Tamás megkérdezte, előfordult-e, hogy bármelyik kihallgatási jegyzőkönyvbe nem teljesen úgy írták a mondatait, ahogy az ő szájából elhangzott, de Perumal erre csak annyit reagált, hogy nem kívánja kommentálni a felvetést…

Nyomkövetőt kapnak a vádlottak

A bíró 13 órakor véget vetett a tárgyalásnak – folytatás pénteken –, majd következett egy újabb fontos megbeszélés, amelynek témája az volt, hogy Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás házi őrizetét részlegesen feloldhatják-e (például bevásárlás céljából), illetve kerüljön-e rájuk nyomkövető. Zamecsnik Tamás ügyvéd kifejtette: az ügyészség által épített kártyavár erősen megingott, azért, mert éppen az ügyészség koronatanúja rázza alatta az asztalt… Kenesei végül az óbudai EuroCentert, Lázár pedig a zuglói-kőbányai Árkád Bevásárlóközpontot jelölte meg a bevásárlások helyszínéül. A bíró rövid tanácskozás után elrendelte a rendőrségi nyomkövető használatát, és heti egy-egy órás kimenőt adott Keneseinek és Lázárnak. Az érintettek nem fellebbeztek, így a döntés jogerőssé vált.

Korábban írtuk:

Két és fél hónapos szünet után folytatódott a nemzetközi bundaügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A másod- és harmadrendű vádlott, Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás most először érkezett otthonról, bilincs nélkül, hiszen már nem előzetes letartóztatásban, hanem házi őrizetben vannak. Ennek megfelelően a védjegyükké vált melegítőruhát sportosan elegáns farmernadrágra és ingre, illetve öltönyre cserélték. A korábbiakhoz képest újdonság volt az is, hogy a tárgyalóteremben erős húgyszag fogadta a hallgatóságot.

Ezúttal a védőügyvédek kérdeztek a szingapúri koronatanútól, Wilson Ray Perumaltól, aki ezúttal is Debrecenből érkezett vonattal, de a MÁV-nál uralkodó áldatlan állapotok miatt a tárgyalás csak fél 10-kor kezdődött. A tanú új tolmácsot kapott, aki némileg gördülékenyebben végezte munkáját, mint elődje, bár azt ő is többször hangsúlyozta, hogy nem ért a futballhoz…

Elsőként Zamecsnik Tamás kérdéseit hallhattuk, aki arról érdeklődött, mi Wilson Ray Perumal teljes, hivatalos neve, ugyanis a nyomozás során több név is előkerült vele kapcsolatban. A tanú közölte: Wilson Ray Perumalnak hívják, de ezt csak magyar okmányokkal tudja igazolni. Csupán egy eljárás van vele szemben, az is Szingapúrban, mert nem jelent meg egy meghallgatáson. Ezen kívül viszont az is kiderült, hogy szülőhazájában öt év börtönre ítélték, és ha visszatérne, ezt le kellene töltenie, sőt korábban hamis tanúzás miatt is meggyűlt a baja a hatóságokkal.

Finnországban kétszer is letartóztatták, előbb egy bundázás miatt – két évre ítélték, ebből egyet kellett letöltenie –, másodjára pedig a szingapúri nemzetközi elfogatóparancs miatt. Perumal elmesélte, hogy először gyanúsítottként hozták Magyarországra, majd ügyészségi tanúvá vált, és megígérték neki, hogy idehaza mégsem fogják meggyanúsítani, ha az ügy részleteiről beszél. Összesen 15 alkalommal volt kihallgatva Magyarországon, ezek alkalmanként három-négy-öt órát vettek igénybe, de mindössze két-három-négy oldalas jegyzőkönyvek születtek. A koronatanú erre nem tudott magyarázatot adni.

Az ügyvéd azt is megkérdezte, fűződik-e bármi érdeke ahhoz, hogy Magyarországon tartózkodjon, illetve mi az oka, hogy hazánkban telepedett le. Perumal azt mondta, már itt is van családja, ezért maradt minálunk. Elmondása szerint Tan Seet Eng egy kínai férfi, 48-49 éves, szingapúri állampolgár, akivel személyesen, illetve telefonon és Skype-on tartotta a kapcsolatot. Zamecsnik Tamás emlékeztette a tanút, hogy korábban hétszemélyes szindikátusról beszélt, később már csak öt embert jelölt meg. Perumal most leszögezte, hogy öten voltak a szervezet vezetésében – köztük ő is –, de Kenesei Zoltán, Lázár Mátyás és Schultz László nem tartoztak bele.

Az általuk korábban használt ázsiai fogadóirodákat illegálisnak nevezte – itt fogadtak a különböző meccsekre, a magyar találkozókra is. Állítása szerint nincs információja Kenesei, Lázár és Schultz konkrét manipulációs tevékenységéről, mert Tan Seet Eng ezeket nem osztotta meg vele, ő csak azoknak a mérkőzéseknek a megbundázásáról tudott részleteket, amelyeket ő intézett. Az elsőrendű vádlott egyszer becsapta, kevesebb nyereséget vallott be egy elcsalt meccs után, ezért megromlott a viszonyuk. A kínai bundavezér soha nem mondta el neki, hogy a többieknek – így például a magyar triónak – mennyi pénzt adott, tehát erről nincs információja.

Perumal ezt követően azt kérte, hogy Lázár Mátyásról ne tegyenek fel kérdéseket neki, mert egyáltalán nem ismeri. Kenesei Zoltánnal 2011 januárjában találkoztak, de csak rövid, futólagos volt az ismeretségük. Zamecsnik emlékeztette a tanút, hogy az első kihallgatásán azt mondta, Keneseinek nem volt köze a finn manipulációhoz, majd azt közölte, hogy a pénzt ő hozta. A szingapúri most megerősítette ezt a két dolgot, tehát hangsúlyozta: nincs tudomása, hogy Kenesei bundázott volna.

Kiderült, hogy mivel Ázsiában leginkább ügynökökön keresztül szoktak fogadni, az esetek döntő többségében nem lehet tudni, hogy az ügynökök melyik irodáknál – esetleg további ügynökökön keresztül –, és valójában kinek a nevében kötnek fogadást a megbízásban szereplő mérkőzésekre. Persze, a pénzek beszedése és a nyeremények kiosztása működik.

Ezt követően Dányi Szilárd következett az ügyvédek közül. Az ő kérdésére Perumal elmondta, Cs. Jánost és Selmeczi Krisztiánt nem ismeri, ezért nekik pénzt soha nem ajánlhatott meccsmanipulációért, és arról sincs tudomása, hogy bárki ilyet tett volna az ismeretségi körében. A védő emlékeztette a tanút, hogy korábban határozottan véleményezett bizonyos játékvezetői döntéseket, ehhez képest ellentmondás, hogy most azt mondta, nem ért hozzá. Egy szabállyal kapcsolatban konkrét kérdés is elhangzott: ha a játékvezető feldobással (labdaejtéssel) hozza játékba a labdát, majd egy játékos a saját kapujába lő, mit kell ítélnie a bírónak? Perumal szerint gólt, az ügyvéd szerint viszont szögletet!

Az asszisztensek (partjelzők) szerepéről és fontosságukról kérdezett ezután Dányi, majd rátért a vádiratban szereplő mérkőzésekkel kapcsolatos konkrétumokra. Komáromi Andrea ügyvédnő kérdésére a tanú közölte, M. Tamást sem ismerte személyesen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik