NB I

Nem szabad megijedni a Fraditól

Csábi József vezetőedző szerint jó úton jár az újonc, de nem teljesen elégedett az eddig begyűjtött pontokkal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négy forduló alatt négy pontot szerzett az élvonalban az újonc Nyíregyháza Spartacus, amely így a tizedik helyén tanyázik. A másodosztály tavaszi bajnokára vasárnap sem vár könnyű feladat, hiszen a Ferencváros otthonában kell helyt állnia, a Groupama Aréna első tétmérkőzésén. A Rangadó.hu megkereste a szabolcsiak nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Csábi Józsefet, aki az eddigi szereplésről és a Fradi elleni várakozásairól is beszélt.

– Újoncként négy forduló után négy ponttal állnak. Hogyan látja csapata szezonrajtját?
– Nem vagyok teljesen elégedett. Azt gondolom, hogy játékban hétről-hétre tudtunk előrelépni, az eredményt illetően pedig talán a Paks elleni mérkőzésben volt több – kezdte Csábi József. – Nem vagyok azonban kétségbe esve, hiszen nagyon nehéz sorsolásunk van. Hétvégén a Ferencvároshoz utazunk, így az első öt mérkőzésből háromszor olyan csapattal találkozunk, amely tavaly az első négyben végzett, illetve a remekül rajtoló Pakssal. Nem vagyok teljesen elégedett, nem is lehetek az a begyűjtött pontokat illetően, de csak a Paks elleni meccsel kapcsolatban van némi hiányérzetem.

– Az alapozás elején azt nyilatkozta, hogy biztosan belenyúlik a bajnokságba, amíg teljesen összeáll a csapat. Ezzel kapcsolatban most hol tartanak?
– Borzasztó rövid volt a felkészülés, nem egészen öt hetünk volt a rajtig. Ebben voltak igazolások, átalakítások, és benne van az is, hogy magasabb osztályban játszik a csapat. Össze kell szoknunk, nem csak egymással, hanem a közeggel is. Ez egy más kávéház, itt gyorsabb a játék, gyorsabbak a párharcok, gyorsabban kell gondolkodni. Törekedtem a felkészülés alatt is arra, hogy zömmel külföldi és élvonalbeli csapatokkal játsszunk. Azt hiszem, jó úton járunk. Természetesen vannak nehézségeink, sajnos kiderült, hogy a remek formában lévő Rezes Lászlót hosszú időre elvesztettük, ugyanis a múlt héten egy kíméletlen Caneira-belépő után elszakadt az elülső keresztszalagja. Nagyon sajnálom, mert hétről-hétre jobb formát mutatott, és érzékenyen érint bennünket az ő elvesztése, meg kell oldanunk a pótlását. Vannak tehát gondjaink, amiket az ember nem tud tervezni, és ez is nehezíti a csapatépítést.

– Rezes pótlását házon belül oldaná meg, vagy igazolna még?
– Jelen pillanatban házon belül kell megoldanunk, hiszen tart a bajnokság. Persze, augusztus harmincegyig mindenkinek lehetősége van igazolni. Meglátjuk, hogy mi lesz.

– A Ferencváros az első tétmeccsén lép pályára az új stadionban vasárnap. Mire számít a találkozón?
– Nem szabad megijednünk, mint ahogy a Videoton ellen sem tettük. A múlt héten is és most is topcsapattal találkozunk, más lehetőségekkel bíró klubhoz látogatunk. Különleges hangulatú mérkőzés lesz az új stadionban, telt ház előtt. Ha nem ijedünk meg, ahogy a múlt heti meccsen sem tettük, akkor meglepetést okozhatunk. Hozzáteszem, hogy ez a Videoton ellen nem sikerült, de nagyon becsületesen, jó futballt játszva mérkőztünk meg az első helyezett fehérváriakkal. Hasonlóan nehéz feladat vár ránk, láttuk, hogy például a Győrnek egyetlen pontot sem sikerült szereznie e két csapat ellen. Úgy gondolom, ha egy pontot be tudunk gyűjteni, az bravúr lesz.

– Mit gondol az idei Fradiról?
– Nem volt könnyű feltérképezni őket, mert eggyel kevesebb meccset játszottak, és hazai pályán még pályára sem léptek. Jó játékosokból álló csapatról van szó, ahol a háttér is rendeződött. A Ferencváros idén beleszólhat a bajnoki címért folytatott harcba, és úgy látom, hogy nagyon komoly csapat készülődik a Fradinál ebben az évben – mondta Csábi József.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik