NB I

Augusztusban lesz a stadionavató

Az Európa Liga-selejtező meccseit még biztosan albérletben játssza a csapat; Ricardo Moniz is kap bronzérmet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége szerdán. Elárulta: valószínűleg augusztus 10-én avatják az új stadiont, és terveik szerint a 2014–2015-ös Fradi erősebb lesz, mint a bronzérmet szerző csapat.

Egy hónap múlva, július 3-án kezdi el a szezont és az Európa Liga-szereplést a Ferencváros. A vezérigazgató elmondta: júliusban még nem az új stadionban játszanak.

– Ősszel már biztosan ott játsszuk a bajnoki mérkőzéseinket, az Európa Liga-selejtezőket még nem, de nagyon várjuk, hogy túljussunk néhány körön, és remélhetőleg fogunk tudni az új stadionban is EL-mérkőzést játszani – mondta a klubvezető.

Szóba kerültek az igazolások is, például a Werder Brementől kölcsönvett Mateo Pavlovics ügye, aki ugyan szívesen maradna, de német klubja dönt a sorsáról, amely sok pénzt kér érte.

– Ez nem jelenti azt, hogy nem beszélünk velük továbbra is, és nem próbálunk valamilyen megállapodásra jutni, de természetesen nekünk azzal kell kalkulálni, hogy ő adott esetben visszamegy a Brémához, és hallottuk azt is, hogy esetleg a Bundesliga kettőbe szeretnék kölcsönadni. Ezért mindenféleképpen erősítést terveztünk arra a posztra is, a hátvédsort egyébként is erősítjük. Már aláírtunk két játékossal, akik középpályások és támadó jellegűek.

A klubvezető hozzátette, mivel remélték, hogy Európa Liga-induló lesz a csapat, ezért már korán elkezdték a játékosok keresését. Ebben a szakmai stáb is segítséget nyújtott, de a korábbi igazolási politikához képest jelentős változás történt.

– Ricardo Moniz azt mondta, hogy egy posztra ezt a játékost szeretné, és mondott egy nevet. Thomas Dollék nem így vannak, ők elmondják, mely posztra kérnek játékost, és ezen belül tesznek ajánlást. Ha nekünk az tetszik, és megengedhető adott esetben, akkor nagyon szívesen megyünk arra, ha nem, akkor más irányba.

A Fradi magyar játékosai közül jelenleg egyedül Dibusz Dénes válogatott kerettag.

– Jelen pillanatban ez tényleg így van, de azt ne felejtsük el, hogy az elmúlt évben kerettag volt Böde és Gyömbér, és én személyesen is nagyon elégedett vagyok velük. Most divat Böde Danit szidni, hogy nem rúg elég gólt, de azt ne felejtsük el, hogy idén is rúgott tízet. Gyömbér Gábor pedig a hátán vitte a csapatot, igazi kapitányként funkcionált, és úgy gondolom, ha a válogatott szövetségi kapitánya is úgy gondolja, hasznára lehetnek a csapatnak.

Elhangzott a kérdés: a Ferencvárosnál nem terveznek-e hazahívni külföldön kevesebbet játszó magyar válogatott játékost?

– A lehetőségeink adottak, de azt már többször említettem, hogy más nációjú válogatott játékost lehet, hogy olcsóbban le tudok igazolni, mint egy magyar válogatott játékost, sajnos a piac így néz ki. Természetesen nekünk az anyagiakat is figyelembe kell vennünk, de azok, akiket most tudok, hogy le szeretnénk igazolni, és már tárgyalunk velük kapcsolatban – nevet addig nem mondok, amíg nem írunk alá a szerződést –, mindenféleképpen olyan erősítések lesznek, amelyek feljogosítanak minket arra, hogy akár a bajnoki aranyról beszéljünk.

Felvetődött, a bajnoki cím érdekében terveznek-e növelni a jelenlegi költségvetésen, és hogy jelenleg mennyiből gazdálkodik a klub.

– Átlagot tudok mondani: 1,5-1,8 milliárd közötti összegről beszélünk. Véleményem szerint ebből a pénzből bajnoknak lehet lenni, ha egy csapat megfelelőképpen össze van téve – mondta a klubvezető, aki szerint, ha több szerencséjük van, 2014-ben is előrébb végezhettek volna. – Nagyon boldogok vagyunk most a bronzéremmel, de szerintem az idei kerettel is lehetett volna bajnokságot nyerni talán, a jövő évi kerettel pedig mindenféleképpen erősebbek leszünk.

Az EL első selejtezőkörének mérkőzéseit július 3-án és 10-én játssza a csapat. Orosz Pál olyan csapatnak örülne az első körben, amelyhez nem kell sokat utazni, és ahol mindenféle szempontból megfelelő körülmények között játszhatnak. Szerinte például egy máltai, andorrai vagy San Marinó-i csapat jó volna.

– Szeretnénk természetesen minél tovább jutni, az feltett célunk, hogy az első két fordulón túljussunk, és ahogyan Thomas Doll mondta, a labda gömbölyű, tehát bármi előfordulhat. Igazából a jövő szezon utánra mondtuk, hogy mindenképpen szeretnénk az Európa Liga-főtáblára felkerülni.

A stadionavató dátuma is szóba került, de mivel még nincs aláírt szerződés a klub kezében, az ellenfelet nem nevezi meg.

– Az augusztus 8-9-10-i periódusban szeretnénk lejátszani a mérkőzést. Valószínűleg tizedikén lesz, és igen, ez lesz a nyitómérkőzése a stadionnak – mondta a klubvezető, aki elárulta, a jelzett dátumig a klub magyar és nemzetközi találkozót sem játszik az új létesítményben.

A csapat bronzérmes lett, de nagyon nehéz szezonon van túl a Ferencváros.

– Ricardo Moniznak és Akeem Adams családjának is elküldjük az érmet. Ne feledjük el, hogy Ricardónak is óriási szerepe volt abban, hogy ezt elértük! A fél szezont ő csinálta végig a csapattal, és Akeem tragédiája az ő sorsát is meghatározta. De ha lépünk egyet, látjuk, hogy Thomas Doll érkezése milyen pozitív változásokat hozott a csapat életében. Egy olyan ember érkezett ide, akinek lendülete, szakmai tudása van. Valaki nem lesz véletlenül bronzérmes a Bundesligában edzőként, illetve az sem elhanyagolható, milyen játékos múltja van – mondta a holland és a német mester ténykedéséről Orosz Pál. – Doll tud a játékosok fejével gondolkozni, ugyanakkor nagyon nagy fegyelmet is tud tartani, abból eredendően, hogy ő német. És nagyon örülök neki, hogy keletnémet, mert úgy jött ide, hogy tudja, milyen Magyarországon, ide járt nyaralni a szüleivel a Balaton partjára, tehát egy kicsit hazajött.

Azt már elmondta a vezérigazgató, hogy a bajnoki címre esélyes csapatot szeretnének látni, ami a stadion szempontjából is meghatározó.

– Fontos, hogy egységes csapatként nagyon jó szezont produkáljunk az új stadionban, mert ahogyan hallom, az egy tendencia, hogy egy új stadion majdhogynem teltházzal indul, és ha a csapat jó eredményt tud produkálni, ez meg is marad. Ha nem, akkor ez nyilván csökkeni fog. Jó játékkal szeretnénk kiszolgálni azokat, akik kilátogatnak a stadionba – mondta végül Orosz Pál.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik