NB I

Összekapta magát a Fradi

Legutóbb egy éve vívott meg zsinórban hat meccset veretlenül a Ferencváros az NB I-ben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Megszakítás nélkül négy győzelmet aratott a Ferencváros az élvonalban: az Újpestet és a Honvédot idegenben, a Pápát és a Puskás Akadémiát pedig hazai környezetben győzte le. A négy találkozót megelőzően ráadásul a Debrecen és a Kecskemét ellen is pontot szerzett, így már hat meccse veretlen az NB I-ben.

Az elmúlt tíz évben hat alkalommal jegyezhettünk fel a mostaninál is jobb sorozatot: a 2009–2010-es szezonban 12 meccses veretlen széria (öt győzelem, hét döntetlen) jelentette az abszolút rekordot, míg a 2005–2006-os, valamint a 2003–2004-es bajnokságban 11-11 meccset tudott le veretlenül egymás után (előbbit 5-6-os győzelem-döntetlen mutatóval zárta, utóbbinál 7-4 volt az eloszlás). A 2003–2004-es idényt jól is kezdte a csapat: első nyolc meccsén négy győzelem és négy döntetlen állt a neve mellett.

A tavalyi szezonban kétszer is hasonló sorozatot tudhatott maga mögött a bajnoki álmokat szövögető együttes: 2012 szeptembere és novembere között, majd 2012 decembere és 2013 áprilisa között hét-hét meccset vívott meg veretlenül. Utóbbi sorozatban öt győzelmet és két döntetlent könyvelhetett el, ráadásul csak úgy, mint most, akkor is legyőzte a rivális Újpestet.

Hatmeccses veretlenséget (négy győzelem, két döntetlen) szakított meg a Debrecen elleni rangadó 2012 tavaszán; a Fradi akkor is megverte az Újpestet (3-0), sőt a Diósgyőr otthonában is győzelmet könyvelhetett el (3-2). További egy alkalommal volt a mostanihoz hasonlóan jó formában a csapat az elmúlt tíz évben: 2004 őszén öt győzelmet és egy döntetlent ért el egymás után.

Olvasói sztorik