NB I

Végre a szurkolóknak kedvez az MLSZ

A mérkőzések döntő többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés – mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az M1 aktuális csatornán.

Sipos Jenőt arról kérdezték, hogy az MLSZ elnökségének keddi döntései nyomán jelentősen egyszerűsödik a jegyvásárlás az OTP Bank Liga mérkőzéseire.

A szóvivő közölte: a szövetség vezetése úgy látta, hogy javultak a szurkolás körülményei és csökkent az atrocitások száma, ezért kezdeményezték a sporttörvény módosítását, amely lehetővé tette az intézkedést.Így a normál besorolású mérkőzéseken a klubokra van bízva, hogy akarnak-e névre szóló jegyértékesítést, vagy sem, a kiemelt kockázatú meccseknél marad az eredeti előírás.

Ez annyit jelent, hogy a nem kiemelt kockázatú meccseken nincs szükség szurkolói kártyára, ha valaki jegyet akar venni a meccsre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervező klubok felelőssége a rend, a biztonság megteremtése.

Sipos Jenő jelezte: akinek szurkolói kártyája van, őrizze meg, hiszen sok kedvezményben részesülhet.

Említette a jegyelővásárlást – tekintettel arra, hogy 2019-ben indulnak az Európa-bajnoki selejtezők -, és árban is kedvezményt kaphatnak egy szurkolói klub tagjai.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik