NB I

Détári csapata megverte a DVTK-t

A Felsőtárkány 1-0-ra győzött Diósgyőrben; Tomiszlav Szivics azt mondta, semmi baja Tisza Tiborral.

Kapcsolódó cikkek

Felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK – Felsőtárkány 0-1 (0-0)
Diósgyőr, műfüves edzőpálya. Játékvezető: Séra
DVTK: Gelei – Vági, Abdouraman, Gohér, W. Alves – Tamási Zs., Leskó Z., Boska, Batioja – Boros, Hornyák. Cserék: Herceg, Mahalek, Oláh B. Edző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Kasza (51.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombati első felkészülési mérkőzését Détári Lajos csapata, az NB III Keleti-csoportjában szereplő Felsőtárkány ellen játszotta a DVTK vegyes, amelyben a saját nevelésű fiatalok mellett pályára lépett két próbajátékos is. A 23 éves középpályás, Tamási Zsolt hazatért Olaszországból, ahol legutóbb a Gubbio csapatában játszott, a 18 éves erdélyi magyar középpályás, Boskó Arnold pedig néhány napja a miskolciak U21-es együttesében szerepel próbajátékon.

A keret másik része 12 órától a szlovák Tatran Presov ellen játszik, kivéve a három válogatott játékost, Kádár Tamást, Elek Ákost és Futács Márkót, akik pénteken elutaztak a törökországi edzőtáborba.

A tizedik percben Gohér szabadrúgása után William Alves csúsztatott a hosszú felső sarok mellé. Öt perccel később Batioja kényszerítőzött Leskóval, a csatár éppen lőni készült, de a kapus jó ütemben mozdult ki és felszedte a labdát. Kisebb hazai helyzetek után a 34. percben Batioja lábáról perdült a kapu irányába a labda, de Illyés Dániel vetődve hárított. A 37. percben Hajdú csavart éles szögből a kapufa mellé, egy perccel később Gohér csavart középre egy szabadrúgást, majd Hornyák lőtt kapura, de a vendégek kapusa ismét a helyén volt. A negyvenedik percben Gohér csavart kapura egy szabadrúgást 28 méterről, de szöglet következett, amely veszélyesen csapódott, de senki nem fért hozzá a hazai játékosok közül.

A szünet után Kasza kapott remek labdát középen, 11 méteres lapos lövését Gelei hatalmas bravúrral hárította. Az 51. percben egy felsőtárkányi szabadrúgás után a beadást William Alves fejelte oldalra. A szöglet utáni lecsorgó labdát Kasza 15 méterről a hálóba lőtte (0-1). Ahogy a gól előtt, úgy azután is a miskolciak támadtak többet, nekik voltak inkább lehetőségeik. A 72. percben szép hazai akció végén Oláh adott be laposan a bal oldalról, azonban a kivetődő Bollók ért oda leghamarabb a labdára.

A 75. percben Batioja ellen szabálytalankodtak a vendégek 18 méterre a kaputól, a szabadrúgást Gohér csavarta a kapufára. A 84. percben Batioja passzolt középre, de Boros nem találta el jól a labdát három méterről, így Bollók megkaparintotta. Két perccel később Gohér beadását az érkező Batioja csúsztatta a hosszú sarok mellé. A hajrában is rohamozott a Diósgyőr, de Gohér beadását elfejelték a vendégek Batioja elől – tudósított a DVTK Twitter-csatornája.

Semmi baj nincs Tisza Tiborra

A Magyar Hírlapnak adott interjúban Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője kijelentette, hogy emberileg és szakmailag sem volt gondja az elküldött Tisza Tiborral.

– Van olyan, hogy egy futballista nem fér bele az edző elképzeléseibe. Mi egy másik úton indultunk el a téli alapozás során, és azt hiszem, nem egyedi eset, ami Tiszával történt. Ő nagyon jó futballista, biztos vagyok benne, hogy még nagy értéke lehet a magyar labdarúgásnak, de az általam megálmodott taktikai elképzelésekbe nem fért bele. Emberileg és szakmailag sem volt gond vele – magyarázta Tomiszlav Szivics, aki azt is elárulta, hogy még két igazolást terveznek, mindkét érkező külföldi lesz, és csak olyan posztokra igazolnak, amelyet neuralgikus pontnak lát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik