NB I

A kilencedik forduló hiányzói

A következő kör eltiltottjai, illetve eltiltás közelében lévő játékosai ismét egy helyen!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az elmúlt hétvégén is villantak a sárga, illetve piros lapok, így törvényszerű, hogy lesznek eltiltottjai az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának. Összeállításunkból kiderül, mely csapatok nem állhatnak fel teljes csapattal, valamint kik azok a játékosok, akik könnyen az automatikus eltiltás sorsára juthatnak ebben a fordulóban.

MVM Paks – Mezőkövesd Zsóry FC

Péntek, 19 óra

A nyitómérkőzésnek eltiltás miatt nem lesz hiányzója. A sárga lapokat tekintve két paksi, Könyves Norbert és Windecker József lehet bajban. Meg kell jegyezni, előbbi játékos az elmúlt időszakban nemigen lépett pályára a Paks színeiben, és Horváth Ferenc most sem jelölte az előzetesen megadott kezdőbe – ahogyan Windecker Józsefet sem.

Lombard FC Pápa – Videoton FC

Szombat, 14 óra

Zoran Supics kétmeccses eltiltást kapott az előző forduló után, így a Lombard játékosa biztosan kihagyja ezt a találkozót. A Videoton részéről Caneira és Vinícius továbbra is négy-négy sárga lappal rendelkezik, nekik különösen figyelniük kell a szabálytalanságokra. Előbbinek nem lesz nehéz dolga, hiszen a debreceni öltözőajtó berúgásáért kapott eltiltása ebben a fordulóban jár le, így ő nem lesz ott a pályán.

Kaposvári Rákóczi FC – Diósgyőri VTK

Szombat, 16 óra

A hazaiak kapusa, Marko Ranilovics egy meccset kénytelen kihagyni az elmúlt fordulóban összeszedett piros lapja miatt. A vendégeknél Vági Andrást két meccsre meszelték el az előző forduló után, míg Takács Péternek összegyűlt az öt sárgája, így neki is ki kell hagynia a meccset. A kaposvári Stjepan Babics négy sárgával áll, figyelnie kell a megmozdulásaira.

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC

Szombat, 16 óra

A felcsútiaknál Mamadou Wague hárommeccses eltiltásából még kettő van hátra, míg hétközben Margitics Andornak is egy meccsre szóló kényszerpihenőt szavazott meg az MLSZ fegyelmi bizottsága. Ráadásul a Haladás ellen Farkas Norbert összeszedte ötödik sárgáját, ő a harmadik biztos Puskás-hiányzó. A Fradi színeiben pályára lépők közül senkinek nincs négy sárgája.

Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás

Szombat, 18 óra

Egy eltiltottja lesz a találkozónak: Fehér Zoltán alighanem két pontot szerzett a Haladásnak az elmúlt fordulóban begyűjtött piros lapjával, amelyet az MLSZ egymeccses eltiltással honorált. A hazai oldalon Alcibiade, a vendégeknél Gyurján Bence áll négy sárgával.

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Győri ETO FC

Szombat, 20 óra

Eltiltott, és eltiltás közelben lévő játékos sincs a két keretben.

Debreceni VSC-TEVA – MTK

Vasárnap, 16.30

Több három sárga lappal rendelkező játékos is van a csapatoknál, de közvetlen veszély senkit sem fenyeget. Eltiltottja sem lesz az összecsapásnak.

Újpest FC – Pécsi MFC-Matias

Vasárnap, 18.30

Litauszki Norbert és Bavon Tshibuabua is négy sárga lapot gyűjtött az elmúlt nyolc fordulóban, ők állnak legközelebb a kényszerpihenőhöz. Pécsi oldalon az első fordulók eltiltás-dömpingje után nyugodt a hangulat, kiállított és eltiltott sincs a keretben.

Olvasói sztorik