Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A klubok általában csapatnélküli, állástalan edzőket szoktak szerződtetni, ám úgy tűnik, mostanság bizonyos helyeken egyre nagyobb divat az élő szerződéssel rendelkező trénerek kivásárlása.
Így történt ez tavaly a Kecskemét esetében is, amikor kiszemelték a Szigetszentmiklóson dolgozó Horváth Ferencet az alföldiek. Mivel az SzTK vezetése nem sokat akadékoskodott, viszonylag hamar létrejött a megállapodás a felek között.
A közelmúltban a Diósgyőr is érvényes megállapodással rendelkező szakvezetőt nézett ki magának, de Tomiszlav Szivics ügye is gyorsan megoldódott, hiszen a paksi vezetők is konstruktívan álltak a témához.
A vajdasági mester utódjaként felvetődött már Bognár György, Csertői Aurél és Lipcsei Péter neve is, de a befutó végül Horváth Ferenc lesz, a kérdés csak az, hogy mikor? Elég hosszú ideje zajlik ugyanis az egyezkedés a háttérben, pedig a paksi csapatnak legkésőbb jövő hétfőn el kellene kezdenie a felkészülést. Egyébként a KTE is ekkor áll munkába.
Az ügy jelenleg ott tart, hogy a Rangadó.hu információi szerint Horváth Ferenc jelezte, élő szerződése ellenére mindenképpen távozni szeretne Kecskemétről. Rózsa Pál tulajdonos először nem támogatta az ötletet, nem szerette volna elengedni a trénert, de a házon belüli megbeszélések után mégis beleegyezett. Már tárgyalt is a paksiakkal, akik viszont túl magasnak tartják a megszabott kivásárlási árat.
Az idő sürget, ráadásul a kecskemétieknek még az edzőutódlásról is gondoskodniuk kell, ha megállapodnak a Pakssal, és elengedik Horváthot. Állítólag már ezen a vonalon is elindultak, és ezúttal is a Szigetszentmiklós trénerét nézték ki maguknak, aki nem más, mint Zoran Kuntics. Talán már mondanunk sem kell, hogy jelenleg ő is érvényes szerződéssel rendelkezik… A klubja álláspontja ide kattintva olvasható.
Mi ez, ha nem edzőkeringő?! Kérdés, hogy a táncpartnerek – jelen esetben a klubvezetők – vajon mikor kerülnek összhangba egymással…