NB I

Elképzelhető, hogy ismét hazatér a légiós

Az Ausztriában légióskodó, egykori válogatott Orosz Pétert itthonról is megkeresték.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ausztriában lett ismert és elismert játékos Orosz Péter, aki 2008-ban három alkalommal a magyar válogatott mezét is magára ölthette. A Vasasban nevelkedett támadó a Salzburg és az Innsbruck csapatában is eredményes éveket húzott le, de 2009-ben egy kis görög kitérő után hazajött, és a Vasas, majd a Pápa csapatában lépett pályára, azonban itthon nem tudta befutni azt a pályát, amit külföldön, így 2010-ben visszatért a sógorokhoz, és azóta ismét náluk légióskodik. A Rangadó.hu most megkereste a 31 éves csatárt, aki érdeklődésünkre elmondta, még az is lehet, hogy jövőre megint az NB I-ben játszik.

– Jelenleg az osztrák harmadosztályú Vöcklemarkt csapatában játszom, télen igazoltam ide, de előtte is a harmadosztályban szerepeltem – mesélte Orosz Péter. – Még egyéves szerződésem van itt, hiszen másfél évre írtam alá, de nagyon úgy néz ki, hogy felbontjuk. Nagyon jó fél szezont tudhatok lassan magam mögött, minden percet végigjátszottam. Szerencsére minden rendben volt.

– Hogyan tovább?
– Van egy első- és egy másodosztályú csapat otthon, amelyek felvették velem a kapcsolatot, és Ausztriából is több telefonhívást kaptam. Nem akarok elkiabálni semmit, de úgy néz ki, hogy hazatérek, ám ez nagyrészt most ettől a bizonyos klubtól függ. Én vállalnám! Ha meg nem jön össze, akkor maradok kint.

– Itthon legutóbb a Pápa csapatában szerepelt. Miért döntött akkor úgy, hogy visszatér Ausztriába?
– Épp egy menedzserváltás után kerültem Ausztriába, hiszen a régi ügynököm vitt ki Görögországba, amikor válogatott voltam, de az ÓFI-ban egy percet sem játszottam, így vakvágányra került a pályafutásom. Pápára kerültem, de ott megsérültem a Diósgyőr elleni bajnokin. A felépülésem után keresett meg egy osztrák menedzser, aki már régebbről ismert, és felajánlotta a lehetőséget a visszatérésre. Én pedig akkor jobbnak láttam az otthoni körülmények miatt is, hogy újra Ausztriában futballozzak. Illetve ami még döntő fontosságú volt, hogy otthon valamiért nem tudtam azt nyújtani, mint itt, de ennek az okát a mai napig nem tudom megmondani…

– Mi a véleménye az osztrák labdarúgásról?
– Amennyire meg tudom ítélni, már nem olyan az osztrák első osztály, mint négy-öt évvel ezelőtt. A klubok is próbálnak spórolni, inkább hozzák a tizenhét-tizennyolc éves fiatalokat, és a színvonal is sokat esett. Egy évvel ezelőtt nekem is volt élvonalbeli ajánlatom, nem is hatalmas összegekről beszéltünk, de inkább helyettem odavittek három fiatalt abból az árból. Csak egy példa: a Rapid Wien összesen három meccset nyert a tavaszi szezonban, és harmadik lett.

– Figyelemmel kíséri a magyar bajnokságot? Az itthoniak közül tartja valakivel a kapcsolatot?
– Bárányos Zsolttal, Németh Gáborral és Balajcza Szabolccsal tartom a kapcsolatot úgy-ahogy, de leginkább csak akkor, ha hazamegyek. Hétvégente megnézem az eredményeket, rápillantok a tabellára, de ennyi. Január óta pedig csak kétszer voltam otthon, de már megszoktam az ittlétet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik