NB I

Nem helyezésekben gondolkodik

Benczés Miklós vezetőedző szerint Felcsúton az élvonalban is fontosak a lesznek fiatalok.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem élvonalbeli helyezésekben gondolkodik Benczés Miklós, az NB II Nyugati-csoportjában bajnok, így a következő szezonban már NB I-es felcsúti Puskás Akadémia FC vezetőedzője.

– A célunk, hogy folyamatos lehetőséget adjunk a fiatal játékosaink számára – nyilatkozta az M1 Ma Reggel című keddi műsorában a szakember, akinek irányításával a gárda 27 mérkőzést követően veretlenül harcolta ki a feljutást. A tréner elmondta, a csapatban sok fiatal szerepel, de az együttes gerincét a rutinosabb labdarúgók alkotják, akik a pályán, és azon kívül is vezéregyéniségnek számítanak.

Hozzátette: a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – amely korábban jogilag a Videoton második csapatának számított, ám azóta papíron már kivált – továbbra is szorosan együttműködik majd a székesfehérvári klubbal.

– Az akadémista játékosokat továbbra is a legjobb helyre szeretnénk eljuttatni, ennek csúcsa a Videoton. Jó példa erre Gyurcsó Ádám és Szolnoki Roland is, akik az akadémián nevelkedtek – hangsúlyozta Benczés Miklós.

A Felcsúton épülő stadionnal kapcsolatban Benczés elmondta, tudomása szerint decemberre készül majd el a létesítmény, amely méltó helyszíne lehet a jövő évi U19 Európa-bajnokságnak, ahol a magyar válogatottban várhatóan több, a PFLA-ban nevelkedett játékos is szerepel majd.

Olvasói sztorik