NB I

Három pont kell a törököknek

A keddi ellenfél szövetségi kapitánya, Abdullah Avci csak a győzelemmel lenne elégedett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csakis a három pont megszerzésével lenne elégedett a magyarok elleni keddi világbajnoki selejtezőn Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitánya. Hétfői, isztambuli sajtótájékoztatóján a szakember kiemelte, a szakmai stáb, valamint a játékosok is tisztában vannak a mérkőzés fontosságával, így a motivációval nem lehet probléma – olvasható a török szövetség honlapján. Avci hozzátette: nagy szükségük van a szurkolók bíztatására is és arra kéri a drukkereket, akkor is álljanak ki a csapat mellett, ha kisebb hullámvölgybe kerül a találkozón. A törökök 50 ezer nézőt várnak.

Selcuk Inan, az együttes középpályása elmondta, óriási harcra készülnek, amely során mindenképpen szeretnék begyűjteni a három pontot. A hazai csapatból két meghatározó ember, Emre Belözoglu és Mehmet Topal is hiányzik majd, szerinte azonban ez nem lehet kifogás, ugyanis a helyükre pályázó futballisták is meg tudják majd oldani a rájuk háruló feladatot.

Olvasói sztorik