NB I

A 212. Fradi–Újpest derbi következik

A magyar labdarúgás legnagyobb presztízsű összecsapását vasárnap délután rendezik.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Az ősi rivális csapatok 212. találkozójának egyik különlegessége, hogy szinte bizonyosan utoljára játszanak egymással a jelenlegi Albert Stadionban. A korábbi tervek szerint a vasárnapi lett volna az utolsó bajnoki mérkőzés az 1974-ben átadott létesítményben, mielőtt lebontják, ugyanakkor a munkálatok megkezdésének időpontja egyelőre csúszik – írja az MTI.

A rangadók összesített mérlege ferencvárosi fölényt mutat: eddig 94 győzelem mellett 60 újpesti siker és 57 döntetlen született. A két csapat legutóbbi párharcát az Újpest nyerte: az augusztus 19-i összecsapás izgalmasan alakult, ugyanis Kabát Péter korai góljára Orosz Márk a 90. percben válaszolt, ám a 94. percben Bavon Tshibuabua egy szöglet után eldöntötte a mérkőzést.

A derbi esélyese ezúttal egyértelműen a Ricardo Moniz irányította Ferencváros, amely rendkívül magabiztos, 3-0-s pápai sikerrel kezdte a tavaszt, míg az Újpest hazai környezetben 6-0-ra kikapott a Pakstól. A súlyos kudarc következtében közös megegyezéssel szerződést bontottak Jos Daerden vezetőedzővel, akinek a helyét ideiglenesen a másodedző, a szintén belga Marc Leliévre vette át. Az újpesti két alapemberüket is nélkülözni kényszerülnek: Antón eltiltás, Proesmans pedig oldal-, illetve elülső keresztszalag-szakadás miatt nem játszhat.

A találkozóra már minden jegy elkelt, így a helyszínen várhatóan több mint 15 ezer szurkoló buzdítja majd a csapatokat.

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a címvédő Debrecen a Pécs, a listavezető Győr pedig a sereghajtó Siófok együttesét fogadja. A pénteki nőnap alkalmából a Paks–Honvéd bajnokira a hölgyeknek a belépés díjtalan. Az Eger ismét idegenben lesz otthon, a Videoton elleni meccset is a váci stadionban rendezik.

OTP Bank Liga, 19. forduló

Március 8. péntek

17 óra: MVM Paks – Budapest Honvéd, játékvezető: Iványi. TV: Sport1

19 óra: Kaposvári Rákóczi – Kecskeméti TE Phoenix Mecano, játékvezető: Becséri. TV: Duna

Március 9. szombat

14 óra: Diósgyőri VTK – Szombathelyi Haladás, játékvezető: Andó-Szabó. TV: Duna

16 óra: Egri FC – Videoton FC (Vác), játékvezető: Szilasi. TV: Sport1

16 óra: MTK – Lombard Pápa Termál FC, játékvezető: Berger, TV: Sport2

18.30: Győri ETO FC – FGSZ Siófok, játékvezető: Radványi. TV: Sport1

Március 10. vasárnap

16.30: Ferencvárosi TC – Újpest FC, játékvezető: Solymosi. TV: M1

18.30: Debreceni VSC-TEVA – Pécsi MFC-Matias, játékvezető: Németh. TV: Sport2

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik