NB I

Egy percen múlt…

Ha nem egyenlít a 95. percben a Szolnok, még ma is Szabó János az NB II-es KBSC edzője...

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton, az NB II Keleti-csoportjának hatodik fordulójában a Kazincbarcika 2-2-es döntetlent játszott a Szolnok otthonában. Ez az eredmény önmagában nem tűnik rossznak, de ha figyelembe vesszük, hogy a vendégcsapat 2-0-ra is vezetett, és a házigazdának a 95. percben sikerült egyenlítenie, megérthetjük, miért csalódottak a borsodiak. Hétfőn a csapat eredménytelensége miatt lemondott Szabó János vezetőedző. A vezetőség elfogadta a szakember döntését, viszont a klub továbbra is számít szakmai munkájára utánpótlás szakágvezetőként. Utódjáról később döntenek, jelenleg Komlósi Ádám látja el az edzői feladatokat. A távozó tréner a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, ha egy másik hangnem, egy más habitusú edző tudja kihozni a csapatból a jobb eredményeket, már megtette a magáét.

– Korrekt módon váltunk el, szó sincs tányércsörömpölésről vagy egyéb szenzációról. Az utánpótlás szakágvezetői pozícióval kapcsolatban gondolkodási időt kaptam, hamarosan meghozom a döntésemet. A vezetőknek, a játékosoknak, a szurkolóknak, egyszóval mindenkinek köszönöm, aki segítette a munkámat – kezdte Szabó János.

– Miért nem szerepelt eddig eredményesebben a KBSC?
– Kicsit későn álltunk össze, ezért az eredmények is később fognak jönni. Ha egy másik hangnem, egy más habitusú edző tudja kihozni a csapatból a jobb eredményeket, már megtettem a magamét. Keserű szájíz nélkül távozom, még időben, hiszen huszonnégy forduló van hátra, tehát az együttes még elérheti a kitűzött célokat.

– Ha a Szolnok nem egyenlít az utolsó pillanatban, akkor most nem múlt időben beszélgetnénk?
– Igen. De nem hiszek abban, mi lett volna ha… Valamiért így rendezte az élet. Amit egyszer elvesz, majd visszaadja. Én már sok szép és emlékezetes pillanatot kaptam a labdarúgástól, bár kevésbé itthon, inkább Amerikában. Továbbra is a befektetett munkában hiszek, és abban, hogy maradjunk emberek. Szerencsére Kazincbarcikán is sok sportemberi kvalitású játékossal dolgozhattam együtt.

A Kazincbarcika egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a tabella 14. helyén áll. A Magyar Kupában az Újpest csapatát fogadja szerda délután, a hétvégi bajnoki fordulóban pedig a Nyíregyháza Spartacust látja vendégül.

A klub tulajdonosa négy edzőjelölttel tárgyalt a folytatásról. Ennek eredményeként megállapodott az egykori kiváló válogatott labdarúgóval, Kiprich Józseffel. A szakember korábban a Kecskemét, a Győri ETO, a Diósgyőr, a Pápa, a Gyirmót és a Tatabánya edzője volt. A szakvezetővel egyéves megállapodást kötött a KBSC.

– A múlt héten keresett meg a klubelnök, beszélgettünk, és tetszik a dolog, hiszen vannak célok, és a csapat sem olyan rossz – mondta a Rangadó megkeresésére a borsodiak új szakvezetője. – Meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle! A célkitűzés az egycsoportos NB II-be kerülés. Mindegy, hogyan. Ha a nyolcadik helyen végzünk, de megnyerjük az osztályozót, akkor is elégedett leszek. Keleten is ugyanolyan a futball, mint nyugaton. Bár a Nyugati-csoport csapatait jobban ismerem, de bele lehet rázódni gyorsan. Láttam a Kazincbarcikát a Szolnok ellen, ott voltam, tehát nagyjából képben vagyok, bár még meg kell ismernem a körülményeket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik