NB II

Rajtra kész a Kazincbarcika

Nyílt edzésen és sajtótájékoztatón mutatták be az erősen átformálódott KBSC csapatát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Erős vérátömlesztésen esett át az NB II Keleti-csoportjában szereplő Kazincbarcikai BSC FC felnőtt kerete a bajnoki rajt előtt. Az ok prózai: a bajnoki rendszer átszervezése miatt minden klubnak újra kellett gondolnia saját céljait, rövid- és hosszútávú stratégiáját, mert a most kezdődő szezonban még kiélezettebb lesz a harc, mint eddig bármikor – írja a klub honlapja.

A délelőtti nyílt edzést követően Kőrösi Róbert, a KBSC FC Kft. ügyvezetője részletes beszámolót tartott az elmúlt évek munkájáról, majd felvázolta azt a jövőképet, amelyet a klubvezetés a megváltozott körülmények között eltervezett.

– Tavaly 55 millió forintos költségvetéssel dolgoztunk a másodosztályban, idén 90 millióból fogunk gazdálkodni, mert ennyire van szükségünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, vagyis megmaradjon az NB II-es tagságunk. Kazincbarcikán 1960 óta másodosztályú klub működik, és ezt a szép hagyományt tovább szeretnénk folytatni. Júniusban körülbelül 30 név volt a noteszünkben, többnyire magyar játékosok. Aztán hamar kiderült, hogy a hazai futballisták szinte megfizethetetlenek, ezért más irányba mozdultunk és elsősorban külföldieket igazoltunk. Azt viszont ki szeretném emelni, hogy ők meghatározó, tapasztalt futballisták, minőségi játékosok – ecsetelte az ügyvezető.

A régiekből is maradt 6-8 játékos, velük együtt 20 fő körüli a keret. A tehetséges, de kellő rutinnal még nem rendelkező fiatalokat igyekeztek olyan helyre irányítani, ahol a folyamatos játéklehetőség, és ezzel együtt a fejlődésük biztosított.

A sajtótájékoztató végén személy szerint is bemutatták a 12 új játékost, akik közül öt magyar és két külföldi. Elhangzott az is, hogy a keret még nem végleges, mert az átigazolási szezon augusztus 31-ig tart, és a klubvezetés még egy brazil támadó leigazolását tervezi, aki legkésőbb a jövő héten megérkezik.

A Kazincbarcika első ellenfele szombat délután, hazai pályán a Dunakanyar-Vác lesz.

Érkező játékosok

Szala Ákos (Budapest Honvéd), Varsányi János (Tiszaújváros), Szőke Roland (Debrecen-Hosszúpályi), Czégel Máté és Hornyák Marcell (Diósgyőr, kölcsönbe), Husanik Patrik (szlovák, Mezőkövesd), Fótyik Dominik (szlovákiai, Zilina), Salvador Ela Francisco (SD Noja, spanyol), De Oliveira Cassini Renan Vinicius (brazil, Veszprém), Dos Santos Jose Luiz (Paranease, brazil), Reis Dos Santos Maicon Douglas (Sport Lisboa Nelas, portugál), Joseph Ngalle (kameruni, Szigetszentmiklós)

Olvasói sztorik