NB I

Két játékost elpasszolt a DVTK

Youssef Sekour a Pápa, Halgas Tibor az NB II-es Cegléd csapatában folytatja ideiglenesen.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Czégel Máté és Hornyák Marcell után két újabb játékost adott kölcsön a Diósgyőri VTK az átigazolási szezon augusztus 31-i zárása előtt, akik még nem léptek pályára ebben a szezonban.

A 31 éves középpályás, Halgas Tibor 2010 nyarán tért vissza Diósgyőrbe, ahol korábban több sikeres szezont töltött. Biztatóan kezdett az NB II-ben, de egy sérülés miatt sokat ki kellett hagynia, így csak hét mérkőzés áll a neve mellett a bajnoki címmel zárult szezonban. Felépülése után mindössze egyszer kapott lehetőséget az akkor már NB I-es Diósgyőrben, ezért télen kölcsönbe került Kazincbarcikára. A mostani bajnokság őszi szezonját is kölcsönben tölti, ezúttal a szintén másodosztályú Cegléd csapatában szerepel december 31-ig.

A 24 éves francia-marokkói középpályás, Youssef Sekour idén januárban igazolt Diósgyőrbe. Tavasszal 11 mérkőzésen kapott bizalmat, azonban ebben a bajnokságba még nem játszott. Ő 2013. június 30-ig Pápán szerepel, szintén kölcsönben – áll a DVTK honlapján.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik