NB I

Lesznek hiányzók a címvédőnél

Több játékosát is nélkülöznie kell Kondás Elemérnek a Pécs ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Pécs otthonában folytatja bajnoki szereplését a DVSC-TEVA, amely szombaton 18.30-kor lép pályára. A piros-feketék eddig veretlenek a bajnokságban, ám három meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, az első fordulóban Paksról hozták el a három pontot, a másik két találkozón (az MTK és a Ferencváros ellen) ikszeltek. A DVSC legutóbb hazai pályán győzött a Kecskemét ellen, és Kondás Elemér vezetőedző szeretné, ha holnap ott folytatná a csapat, ahol egy héttel ezelőtt abbahagyta – írja a DVSC.hu.

– Nagyon masszív, erős csapat a Pécs – kezdte Kondás Elemér. – Több játékost igazoltak a nyáron, például Grumicsot, aki előrefele játékban nagy hasznukra van. Lendületes futballt játszanak, ismerve Supka Attilát, a munka benne van a játékosokban, úgyhogy mindenképpen figyelni, koncentrálni kell. Szeretnénk megvalósítani azt, ami a múlt héten is sikerült, és begyűjteni a három pontot.

A héten négy debreceni labdarúgó volt érdekelt a különböző válogatottaknál: Bódi Ádám az U21-nél, míg Mészáros Norbert, Szakály Péter és Varga József a felnőtt nemzeti csapat színeiben lépett pályára.

– Meglátjuk, milyen kondicionális állapotban lesznek, és a szerint döntünk a játékukkal kapcsolatban – fogalmazott a szakvezető. – Az biztos, hogy Varga Józsefre nem számíthatunk, mivel sérüléssel bajlódik, mint ahogy Nenad Novakovics, Máté Péter, Farkas Balázs és Roguy Meyé is. Vukasin Polekszics beteg volt a hét elején, de meggyógyult, így elutazik velünk Pécsre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik