NB I

Szerbiából is erősít a Siófok

A szerb Milan Csokics, illetve a szerbiai magyar Deák István is a balatoniaknál folytatja.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Az FGSZ Siófok vezetőedzője, Horváth Károly többször hangsúlyozta, hogy még az építkezés fázisában vannak. Ennek megfelelően két újabb labdarúgóval gyarapodott a játékoskeret, a kecskeméti Milan Csokics, illetve a szerbiai születésű, magyar állampolgár Deák István is a balatoniaknál játszik. Előbbi a középpályán és a támadósorban, utóbbi belsővédőként bevethető – írja a sonline.hu.

Milan Csokics idén júniusban került a kecskemétiekhez az OFK Mladenovac nevű klubtól, melynek színeiben 28 találkozón 9 találatig jutott. Az alföldiek kezdőcsapatába azonban nem tudta beverekedni magát, így vélhetően jól jött számára a siófoki megkeresés, ahol remélhetőleg bizonyítja tehetségét a 22 éves játékos.

Deák István is hasonló korban van, igaz, a szerb utánpótlás-válogatott már bejárta Európát. Megfordult a Szpartak Nalcsik együttesénél, majd a spanyol Deportivo La Coruna B-csapatánál, ahonnan az izraeli első osztályú Hapoel Rishon LeZionhoz igazolt. Ott az elmúlt szezonban 11 meccsen egy gólt szerzett, majd következett Siófok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik