Hírek

Németország lehet Priskin célja

Menedzsere szerint a Bundesligában, vagy a másodosztályban folytathatja a magyar válogatott csatár.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap az orosz másodosztály második helyén álló, a feljutásért harcoló FK Alanyija Vlagyikavkaz honlapján bejelentették, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Priskin Tamással, aki így szabadon igazolhatóvá vált. A magyar válogatott támadó október elejéig nem léphetett pályára egy makacs sérülés miatt, azóta azonban hat mérkőzésen hét gólt szerzett.

A Rangadó.hu érdeklődésére a menedzsere, Vörösbaranyi József elmondta, biztos benne, hogy a téli átigazolási időszakban lesznek ajánlatai, és klubot találnak neki.

– Tudtuk, hogy az anyagiakkal problémák lesznek, és ezt a klub is jelezte – mondta Vörösbaranyi József. – Ennek ellenére úgy döntöttünk, jobb neki, ha játszik, és ez bejött, hiszen a sérülése után felépítette magát, de a továbbiakban nincs értelme folytatni, mert jelenleg is négy hónappal tartoznak neki, és nem tudjuk, hogyan rendeződnek a pénzügyi gondok. Tamásnak a téli átigazolási időszakban lesznek ajánlatai, és fogunk neki klubot találni. A cél a német másodosztály, vagy az élvonal alsóbb régiója lehet, valamelyik kisebb klub, de körülnézünk Anglia, Svájc, Ausztria, vagy akár Hollandia felé is.

A menedzsert megkérdeztük a Győri ETO támadójáról, Farkas II Balázsról, akinek tavasszal porcműtéte volt. Vörösbaranyi elmondta, hogy a játékosra még egy operáció vár, mert a lábát eléggé elrontották. Jelenleg az első műtétből lábadozik, de csak a következő beavatkozás után, jövő nyáron lesz bevethető. A 25 éves játékos karrierjét évek óta sérülések nehezítik, emiatt már Debrecenben sem tudott huzamosabb ideig az első keret tagja lenni.

A sajtóban több helyen megjelent a közelmúltban, hogy a Pápáról távozó Tóth Bence a Paks csapatánál edz. A tolnai klub sajtófőnöke, Zomborka Zoltán úgy fogalmazott, csak edzéslehetőséget biztosítanak neki, a leigazolásáról még korai beszélni. Vörösbaranyi József úgy fogalmazott, Tóthnak jó esélye van, hogy Paksra kerüljön, de még folynak az egyeztetések.

Olvasói sztorik