Hírek

Nem kellenek ügyes kis focisták

Szalai László szerint a 18 éves fiatalok nem megfelelő továbbképzése az egyik probléma.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A labdarúgó utánpótlásban az akadémiákról kikerülő fiatalok továbbképzésében látja az egyik legnagyobb hibát Szalai László, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának vezetője.

– Vajon a felnőtt csapatba kerülve fejlődnek-e tovább ezek a fiatal, tizennyolc és huszonhárom év közötti játékosok? Óriási hiba, ha azt hisszük, az akadémiáról kikerülve befejeződött a képzésük – jelentette ki a szakember az utanpotlassport.hu harmadik konferenciáján, amelyet a TF aulájában a Decathlon és a MOB támogatásával rendeztek, kedden.

Szintén reális veszélyként jellemezte az utánpótlásban is megjelenő eredménykényszert, amely legtöbbször a klubtulajdonostól érkezik. Problémaként említette, hogy rengeteg rossz mozgású és testtartású, futni nem tudó fiatal érkezik az akadémiákra, de ezeket szerinte nem ott kellene helyrehozni, hanem az iskolai testnevelésórákon. Kiemelte azt is, hogy egyelőre sokkal kisebb a hazai akadémiák merítési lehetősége, mint Nyugat-Európában, azaz amíg külföldön ha a négy keresett tulajdonságból egy nincs meg a fiatalban, akkor nem veszik fel, addig Magyarországon ha kettő megvan, akkor felveszik.

A jelenkori magyar labdarúgás helyzetével kapcsolatban elmondta, az utánpótláscsapatok nagy része négy éve még novembertől márciusig nem tudott edzeni, mert nem volt játékra alkalmas pálya télen, azaz csak az elmúlt három esztendőben valósultak meg a minőségi munkához elengedhetetlen infrastrukturális fejlesztések. Kiemelte, hogy ezzel azonban Magyarország csak utána eredt Európának, mert amíg a Rapid Wien három, a Bayern München hat, a Barcelona pedig tízmillió eurót fordít az utánpótlására, addig ennek csak töredéke áll a magyar akadémiák rendelkezésére.

A korábban az MTK és a Bp. Honvéd akadémiáját irányító Szalai a magyar edzők felelősségét sem kerülte ki, szerinte van jogalapja a kritikáknak, de hangsúlyozta, nem kell mindenkinek a fejét venni, aki a magyar futballban dolgozik. Kifejtette, szerinte nem kell minden áron külföldi edzőket hozni, mert akkor hozzanak külföldi aszfaltozókat is, mert olyan úton szeretne közlekedni, mint Ausztriában.

Szalai beszélt a hazai edzőképzés megújításáról is, mert szerinte vannak szakmai hiányosságok a fiatalok felkészítésében, például edzésmódszerekben, terhelésben. Kiemelte, nem tudja miként került ki egykor a tananyagból az élettani folyamatok oktatása, de ez ismét benne lesz az edzőképzésben, mert elengedhetetlen tudnivaló egy szakember számára. Hozzátette, ha változik a szemlélet, és annak nyomán a munka is, akkor végre elérhető lehet, hogy az ügyes kis magyar focisták helyébe atletikusan képzett, robbanékony, motivált labdarúgók lépjenek. Kiemelte, a 16-19 éves korosztályban vannak olyan labdarúgók, akik ha továbbfejlődnek, jobb eredményeket érhetnek el, mint a mai futballisták.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik