Hírek

Mindenképpen gólt kell rúgni!

Nem lenne elégedett a 2004-es 0-0-s eredménnyel Kondás Elemér, a belga FC Bruges elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Debrecen edzője.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A két csapat nyolc éve is találkozott egymással az UEFA Kupában, akkor az első mérkőzésen Belgiumban 1-0-ra diadalmaskodtak a hazaiak, míg a visszavágón gólnélküli döntetlen született – írja az MTI.

– Ahhoz, hogy esélyünk legyen a jövő heti visszavágón is, gólt, gólokat kell lőnünk – mondta Kondás Elemér a szerdán, Debrecenben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: csak később derül ki, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó középpályások, Varga József és Selim Bouadla tudják-e vállalni a játékot a csütörtökön 20:30-kor kezdődő első mérkőzésen.

A tréner elmondta, a korábban Belgiumban profiskodó Adamo Coulibaly és Ibrahima Sidibe, valamint a volt debreceni futballista, a jelenleg a belga Kortrijkban játszó Czvitkovics Péter is segített feltérképezni az ellenfelet. Kondás szerint a Bruges idegenben is arra törekszik, hogy irányítsa a játékot.

Georges Leekens, a Bruges vezetőedzője a sajtótájékoztatón kifejtette: kicsit meglepte őket a forróság, amely Magyarországon várt rájuk, de ígérete szerint ez nem lesz hatással a játékukra.

– Mindenki sokat vár a csapatomtól, és ez folyamatos nyomás alatt tart bennünket – hangoztatta a belga tréner, hozzátéve, hogy a DVSC-TEVA-t erős csapatnak tartják, és különösen a magyar bajnokság gólkirályára, Coulibalyra kell odafigyelniük.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik