Hírek

Kulcsmomentum volt a nagy hiba

Artner Tamás úgy véli, a Haladás kihagyott tizenegyeséből merített energiákat a Pápa.

Kapcsolódó cikkek

Elszenvedte első vereségét a Haladás Sopron Bank csapata a téli szünetben kinevezett edző, Artner Tamás irányításával. A tavaszi eredménysor persze a pápai 1-0-s kudarccal együtt sem rossz: hét meccsen tíz pont, közte bravúros győzelem a Ferencváros ellen, és szintén bravúros döntetlen a Videoton ellen. A tréner talán éppen ezért is mondta magabiztosan a Rangadó.hu érdeklődésére, hogy csapatának nem lesznek kiesési gondjai, bár azt ő is beismerte, hogy a pápai mérkőzés megnyerése esetén nyugodtabb lenne… A siker azonban elmaradt, mert a hajrában emberhátrányba kerültek a szombathelyiek, Kenesei Krisztián kihagyott egy tizenegyest, majd a Lombard FC légiósa, Seye eldöntötte a meccset a hazaiak javára.

– Amikor igazán szükség volt rá, mondjuk a Ferencváros és a Videoton ellen, jól hajrázott a Haladás, legutóbb, Pápán viszont éppen a végjátékban kapott ki…
– Ha az egész mérkőzést nézzük, akkor idegenben játszva is kézben tartottuk a találkozót, az első félidőben egyértelműen. A másodikban többet támadott a Pápa, de egy szituációt kivéve nem volt veszély bennük – vélekedett a Rangadó megkeresésére Artner Tamás. – Nagyon akarták a sikert, de mi is. Az utolsó negyedórában nekünk voltak lehetőségeink, de jött Radó András abszolút nem jogos kiállítása, Nagy Gábor helyzete, és a tizenegyes, ami érzésem szerint kulcsmomentum volt, mert ha az bemegy, megnyerjük a meccset! Mindezek ellenére mégsem érzem, hogy elrontottuk volna a végjátékot. Érzésem szerint kulcsmomentum volt a kihagyott tizenegyes, mert ha az bemegy, megnyerjük a meccset, ebből viszont olyan energiákat merített a Pápa, amely hozzásegítette a győztes gól megszerzéséhez.

– Mennyire hiányzott az öt sárga lapos Guzmics Richárd, és mennyire fog hiányozni az Újpest ellen a kiállítás miatt eltiltott Radó András?
– Meghatározó játékosainkról van szó. Ha az egyik belsővédőnk kiesik, Halmosi Pétert mindig visszább kell vinnünk. Ez nem tesz jót a csapatnak, mert bár vannak, akik a támadópozíciót meg tudják oldani, de benne van egy olyan elszántság, amely mindig veszélyessé teszi az akciók során. Radó András játékkészsége és lendülete egyedülálló. Sajnálom őt, mert a játékvezetők azt hiszik, műeséseket csinál, pedig nem! Nagyon könnyű, mindössze ötvennyolc kiló, és nagyon gyorsan közlekedik a pályán, törvényszerű, hogy a földre kerül, de ilyenkor mindig van testi érintkezés.

– Az Újpest ellen, hazai pályán javíthatnak.
– Következő ellenfelünk felszállóágban van, nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik, tele jó labdarúgókkal, volt válogatottakkal. Sokkal jobb csapat az Újpest, mint azt a jelenlegi helyezése mutatja. Nehéz mérkőzésre számítok, de itthon számunkra kötelező a három pont begyűjtése. Szoros a mezőny, de úgy érzem, vagyunk olyan erős csapat, hogy nem lehet, és nem is lesz gondunk. Olyan pozícióban vagyunk, ami ezt biztosítja számunkra. Azért sajnálom a pápai mérkőzést, mert ha azt sikerrel vesszük, akkor a mi részünkről már lezártnak tekinthetnénk a leglényegesebb kérdést…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik