Negatív mérleggel zárta az évet a magyar válogatott, mégis reménykedhetünk?

Georges Leekens eredményei igencsak rontanak a 2018-as összképen.

A magyar válogatott győzelemmel zárta az évet: a finnek felett aratott 2-0-s sikernek köszönhetően Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligájának és a magyar szurkolóknak is győzelemmel inthetett búcsút.

Összeállításunkban megnéztük, milyen mérleggel zárta a válogatott az évet, amelynek során két kapitány is irányította az együttest. Georges Leekens március és június között ülhetett a válogatott kispadján, majd a belga szakembert június 19-én váltotta Marco Rossi.

A magyar válogatott győzelemmel zárta az évet – fotó: MLSZ

A válogatott 2018-ban tíz mérkőzést vívott, a mérleg azonban nem pozitív, hiszen három győzelem mellett két döntetlen és öt vereség szerepel a statisztikában.

Mutatjuk az idei mérkőzések eredményeit:

A magyar csapat tehát az évet 30 százalékos győzelmi mutatóval zárta. Mutatjuk, az elmúlt tizenöt év mérlegét:

A fenti adatokból jól látszik, hogy csupán 2016-ban és 2005-ben zárt harminc százaléknál rosszabb győzelmi mutatóval évet a magyar válogatott. A két évvel ezelőtti gyengébb mutatót azonban „felülírja”, hogy akkor a nemzeti együttes kijutott az Európa-bajnokságra, az ott elért parádés eredmények és a mutatott teljesítmény a mai napig elhomályosítja a szurkolókban a döcögős évkezdést és a halványabb évzárást.

A számok nyelvén, ami a tavaszi tétmérkőzésekre és így a 2020-as Eb-selejtezőre nézve pozitívum lehet, hogy: Marco Rossi irányítása alatt a magyar válogatott

Szalai Ádám, illetve Dzsudzsák Balázs is úgy fogalmazott a vasárnapi mérkőzés után: a csapat egységes és éhes a sikerre, Marco Rossival jó úton jár a válogatott, a fejlődés adott. Bizakodhatunk? 

Marco Rossi irányításával végre újra reménykedhetünk? – fotó: MLSZ

címlapkép: MLSZ