Válogatott

Dárdai Pál elmondta, miben hibázott Bernd Storck a válogatottnál

Hamarabb kellett volna belevágnia a fiatalításba.

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője és a magyar válogatott korábbi kapitánya az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában elmondta, a válogatottnál úgy látja, ha a sikeres Európa-bajnokság után Bernd Storck picit hamarabb nekilát a fiatalításnak, akkor Marco Rossi szövetségi kapitány könnyebb helyzetben lenne. A szakember az interjúban kendőzetlen ősznteséggel beszélt a magyar szurkolói kultúra kihalásáról is…

Hajdú B. István szerint Dárdai Pált örökre elveszítheti a magyar futball
„Ne akarjuk mi innen, Magyarországról esetleg a dolgokat jobban tudni, mint azok, akik kint külföldön magyarként csinálják.”

Dárdai a válogatottal kapcsolatban is megosztotta véleményét, és úgy látja, a finnek elleni első meccset kivéve – „a nemzeti csapat picit alábecsülte azt a találkozót” – rendben van a Rossi-csapat Nemzetek Ligája-szereplése, „ennyi van a labdarúgásunkban”, de a fiatalítást kicsit korábban el kellett volna kezdeni.

Lehet, hogy Bernd Storcknak kellett volna egy picit előbb belevágnia a fiatalításba. A sikeres Európa-bajnokság után egyből vonalat húzni, mert így most Marco Rossinak nehéz. Sokan kiöregedtek, az utánpótlás-válogatottak eredményei pedig nem valami kecsegtetőek. Nem egyszerű tehát, mert az nem úgy megy, hogy az U21-ből rögtön odaveszek három toptehetséget. Egy ígéretes utánpótlás-játékos akkor lesz felnőtt labdarúgó, ha már lejátszott 40-50 első osztályú meccset, és ha azokon ragad rá valami és azt fejleszt is, akkor lehet belőle jó játékos, ha nem, akkor nem lesz belőle futballista. A válogatott játékosai sajnos alig játszanak nemzetközi meccseket, azaz a válogatott adja nekik a nemzetközi rutint. A jövőre nézve kérdés, milyen csoportot sorsolnak nekünk az Eb-selejtezőkre, addigra kell a kapitánynak felkészítenie az együttest. A szurkolóknak meg sajnos le kell nyelniük, hogy a Nemzetek Ligája-találkozók előkészületi meccsek voltak – fogalmazott.

Címlaplép: Imago

Olvasói sztorik