Válogatott

Rossi elárulta, milyen változtatásokra készül az észtek ellen

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Szalai Ádámot ért kritikákra is reagált.

Hétfő este a magyar válogatott Észtország ellen lép pályára a Nemzetek Ligája-csoportkör negyedik fordulójában. A mérkőzést megelőző nap azt észt szövetségi kapitány után ide kattintva elolvashatod, milyen kőkeményen beárazta a magyar válogatottat az ellenfél edzője – Marco Rossi is megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját.

A találkozó helyszínén, az A. Le Coq Arenában tartott vasárnapi sajtóeseményen az olasz szakvezető az MTI kérdésére azt mondta, az, hogy Fiola Attila nem játszhat sárga lapos eltiltása miatt, nem okoz nagy problémát, ugyanis a keret összeállításakor készülnek az ilyen esetekre.

Minden poszton az ott bevethető legjobb játékost próbálom pályára küldeni. Három-négy változtatásban gondolkozom, hiszen három napja játszottunk, nem biztos, hogy mindenki megfelelően regenerálódott, s ez is egy fontos befolyásoló tényező – fejtette ki.

A Rangadó helyszínen tartózkodó munkatársa szerint Marco Rossi elképesztő húzásokra készül,  ebben a felállásban küldi pályára az eddigieknél vélhetően valamelyest támadóbb csapatát az észtek ellen.

Elmondta, erre az összecsapásra úgy készültek, mint a korábbiakra: az erősségeiket hangsúlyozva igyekeznek begyűjteni a három pontot.

Az első mérkőzésünktől a legutóbbiig mindig láttam, éreztem előrelépést a csapat játékában. Ezzel elégedett vagyok, még ha pontszámban nem is tartunk ott, ahol szeretnénk” – fogalmazott.

Real Madrid, Bayern: megvan az új edző? Messi leadta a rendelést, Hazard színt vallott
Szenzációs volt a hét, mutatjuk a legütősebb híreket.

Újságírói kérdésre elmondta, van hosszú távú elképzelés a csapatépítésre, de ezt próbálják a megfelelő módon végrehajtani, nem úgy, hogy az az eredmények rovására menjen. Kiemelte: a 14. napot tölti együtt a válogatottal, s lát taktikai és szerkezeti fejlődést is együttesén. Szalai Ádámról úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy a csatárt érik kritikák amiatt, mert a nemzeti együttesben az utóbbi hat találkozón nem talált be, ő továbbra is kitart mellette.

 Az, hogy ő a csapatkapitány, megmutatja, mennyire megbízom benne. Bár legutóbb Athénban nem volt szerencséje, vezér a pályán, egy igazi harcos, aki sokat dolgozik és küzd a csapatért a kezdő sípszótól a lefújásig. Örülök a hozzáállásának, mert példa a fiataloknak – hangsúlyozta a kapitány.

Willi Orbánról úgy vélekedett, az athéni bemutatkozásán megmutatta, milyen kiváló játékos, még akkor is, ha a görögök győztes gólja előtt hibát követett el. Szerinte nem kérdés, hogy minőségi változást hozott a csapatba. A görögök elleni két találkozón pályára lépett Bese Barnabás kiemelte, ha kell, Fiola eltiltása miatt akár balhátvédként is bevethető.

Ott játszom, ahová a kapitány betesz, szívesen szerepelek ebben a pozícióban. Marco Rossi biztosan tudja már, hogy milyen felállásban küld pályára minket – mondta.

Bese balhátvéd lehet hétfőn. Fotó és címlapfotó: mlsz.hu

A vesztes athéni összecsapásra visszatekintve elárulta, le voltak törve, hiszen úgy érezték: jól játszottak és minimum egy döntetlent megérdemeltek volna.

Ám mivel tudjuk, hogy a mostani találkozón rendkívül nagy szükségünk van a három pont megszerzésére, továbbléptünk – fogalmazott.

Az Orbánnal való kommunikációról elmondta, nem volt probléma, profi játékosról van szó, aki tudja, mit kell tennie, a szükséges dolgokat pedig angolul beszélik meg. Az észt-magyar találkozó hétfőn, magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik a török Halis Özkahya sípjelére.

(MTI)

Olvasói sztorik