Válogatott

Rossi elmondta Orbanról: a védő őszintén és meggyőződésből jön a magyar válogatottba

A magyar szövetség minden magyar kötődésű és válogatott szintű játékosra számít.

A magyar válogatottnál azon dolgoznak keményen, hogy a mérkőzéseken minél kevesebb szerep jusson a szerencsének – fogalmazott az M4 Sportnak hétfőn adott interjújában Marco Rossi szövetségi kapitány, akinek friss keretében több újoncot is találni. Egy fontos láncszem viszont hiányzik majd…

– Azt gondolom, hogy a csoportunkban a görög válogatott a legerősebb, Finnország pedig nagyszerűen és igazán szerencsésen kezdett – értékelte a Nemzetek Ligája eddigi két fordulóját az olasz szakvezető.

A finnek a magyar csapat után az észteket győzték le saját közönségük előtt 1-0-ra, míg a magyar válogatott második mérkőzésén hazai pályán 2-1-re múlta felül a görög gárdát.

– A szerencse nagyon fontos az életünkben, és nem csak a futballban. Nekünk azért kell keményen dolgoznunk, azért kell jól végeznünk a munkánkat, hogy ennek minél kevesebb szerepe legyen. Az eddigi találkozókat figyelembe véve Finnország volt a legszerencsésebb: habár vannak jó képességű játékosai, és jó csapatról van szó, de jobban áll, mint megérdemelné – fejtette ki Rossi.

Az 54 éves tréner rámutatott: soha nem szabad megelégedni az eddigiekkel, s bár láthatóak voltak jó dolgok együttesétől a görögök ellen, az is nyilvánvaló, hogy van még miben fejlődnie.

– Az eredmény mindennél fontosabb, de dolgoznunk kell azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ez most a feladatunk. Persze nem vagyunk varázslók, de intelligens csapatom van, a munka, a hozzáállás és az akarat meghozza gyümölcsét – szögezte le Rossi, aki megjegyezte, a legfontosabb az volt számára, hogy az első összetartáson minden behívott játékos profi hozzáállással végzett el minden munkát.

– Ez várható a mostani csapattól is. A győzelem nem tervezhető, de az igen, hogy olyan keretünk legyen, amely bátran, felemelt fejjel fut ki a pályára.

Rossi kifejtette: olyan játékosokra van szüksége, akik mindent megtesznek a sikerért. Szerinte ez sem garancia a győzelemre, de az a csapat, amelyiknek a kvalitása mellett a hite is megvan a sikerre, nem kap ki mindig.

Kicsoda Willi Orban? A lipcsei cséká egyből a legértékesebb magyar lett
Megmutatjuk, mit kell tudni a 25 éves bekkről, aki akár a német vagy a lengyel válogatottban is kiköthetett volna.

Kitért a RB Leipzig védőjére, Willi Orbanra is, aki bekerült a két októberi találkozóra készülő keretbe. A 25 éves játékosról – akinek édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel – elmondta, a magyar szövetség (MLSZ) hozzá hasonlóan minden magyar kötődésű és válogatott szintű játékosra számít.

– Sajátos szituációban van, hiszen egy topbajnokságban, a Bundesligában szereplő, kiváló játékosról van szó. Nagyon fontos azonban, hogy nem lehet kényszeríteni senkit. Mi szívesen hívjuk ezeket a játékosokat a válogatottba, de az ő döntésük, hogy igent mondanak-e erre –hangsúlyozta Rossi.

Kifejtette, mikor látták, hogy őszintén és meggyőződésből jön a magyar válogatottba, örömmel fogadták a középső védőt.

A magyar válogatott jövő pénteken Görögországban, három nappal később pedig Észtországban lép pályára a C osztály 2. csoportjában.

Címlapkép: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.