Válogatott

Rossi elárulta, mi a válogatott fő ellensége

Lesznek szabályok, különösen a pályán való viselkedés kapcsán.

Az öt hétfőn és kedden csatlakozó játékos kivételével megérkeztek a kerettagok Telkibe vasárnap este. Hétfő délután a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi tartott sajtótájékoztatót a Finnország elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt, majd ezt követően sor került az első edzésre is. A Rossi által elmondott gondolatokból válogattunk.

A válogatottnál várható hangulatról

A labdarúgás sem különbözik az egyéb munkahelyektől, olyan környezetet kell kialakítani, ahová szívesen járnak dolgozni az emberek. Lesznek szabályok, különösen a pályán való viselkedés kapcsán, de a pályán kívül is fontos lesz az összetartás.

Az első mérkőzés fontossága

Olaszországban van egy mondás: a jól elkezdett munka félig befejezett munka. A korábbi magyarországi pályafutásom során szerencsés voltam, mert jól indult, azon fogok dolgozni, hogy ezúttal sikeres legyek.

Az idő rövidségéről

Korábban klubcsapatokat edzettem, ahol sokkal több időt tudtam együtt tölteni a játékosokkal, az idő a fő ellenség jelenleg. Sokkal kevesebb időm van felkészíteni a csapatot, mint az elődeimnek, de sok játékos van már olyan tapasztalt, hogy ez az egy hét is elég lehet.

A heves temperamentumáról

Aki ismer engem az tudhatja, ilyen közegben nyugodt vagyok, viszont a pályán nagyon sokszor elkap a hév, eléggé ingerült tudok lenni. Tisztában vagyok vele, hogy a válogatott kapitánya vagyok és ennek megfelelően kell viselkednem. A temperamentumomból adódóan biztosan sokszor leszek izgatott.

Milyen eredménnyel lenne elégedett a következő két meccsen?

Az előttünk álló ellenfelektől függetlenül természetesen úgy kell felkészíteni a csapatot, hogy nyerjen. Két meccsre tervezünk, nem csak egyre, mert három nap az eltérés. Mindenféle tiszteletlenség nélkül úgy gondolom, aki nem győzelemre készül, az már a meccs előtt elveszítette a találkozót.

A szurkolókkal való kapcsolattartásról a közösségi oldalon

Nem én kezelem a saját profilomat. A labdarúgás az emberekről szól, a szurkolókért van. Folyamatosan igyekszem tartani a kapcsolatot velük, már csak azért is mert az első meccset nélkülük kell játszanunk. A Vidi–AEK és a Fradi–Vidi meccsen is láthattuk, milyen jó hangulatot varázsoltak a szurkolók, ez nagyon fontos volt. A jövőben is szeretné, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki a szurkolók és a csapat között.

A védelemről

Botkát és Korcsmárt sérülés miatt nem tudtuk nevezni, Guzmics szóba jöhetett volna, de Kínában kevés lehetőséget kap, ezért esett a választás Litauszki Róbertre. Négy belső védővel és két szélső hátvéddel megvan a védelem, túlzás lenne, ha egy játékos kiesése miatt aggódnom kellene.

Botka (középen) megsérült, Litauszkit hívta be helyére Rossi. Fotó: fradi.hu

címlapfotó: MLSZ Twitter

Olvasói sztorik