Válogatott

A feröeri csapat kiszámítható, nálunk „újoncok” okozhatnak meglepetést

Standard csapattal készül északi riválisunk, a magyar csapat új arcokkal lepheti meg Tórshavnban a feröerieket.

Kapcsolódó cikkek

Magyarország kedden kezdi meg vb-selejtezős küzdelmeit Feröer-szigetek ellen. A két együttes történelme rövid, ámde friss – a felek az előző Európa-bajnoki selejtezősorozatban találkoztak egymással két alkalommal: idegenben Szalai Ádám lőtt győztes gólt, míg hazai pályán Böde Dániel duplájával tudtak fordítani a mieink.
Összeállításunkban annak néztük utána, hogy az akkori (az egy, illetve két évvel ezelőtti mérkőzést alapul véve) keretek között milyen átfedések találhatóak.

Dárdai Pál kapitánysága alatt, 2014 októberében így állt ki a magyar együttes idegenben:
Magyarország: Dibusz – Simon K., Juhász, Kádár, Korhut – Gera, Varga J., Tőzsér (Kalmár, 73.), Dzsudzsák – Szalai (Priskin, 84.), Nikolics (Fiola, 46.).
Egy évvel később, hazai pályán már Bernd Storck irányította a nemzeti tizenegyet (2-1-es siker a Groupama Arénában), akkor a következő tizennégy játékos jutott szóhoz.
Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Guzmics, Kádár – Nagy Á., Tőzsér (Németh K., 46.) – Bódi (Böde, 46.), Gera, Dzsudzsák – Nikolics (Priskin, 74.).

Rutinos játékosok helyett fiatalokra vár főszerep

Az akkori játékosok közül Simon Krisztián sérülés miatt hosszabb időre dőlt ki, így vele sem klubszinten, sem válogatott szinten egyelőre nem számolhatnak a szakvezetők. Juhász Roland és Király Gábor lemondta a válogatottságot, míg a rutinos Gera Zoltán sérülés miatt nem áll most Storck mester rendelkezésére. Gera és Juhász mindkét mérkőzést végigjátszotta, míg Király a hazai találkozón jutott szóhoz. Rajtuk kívül a mostani keretben Tőzsér Dániel (mindkét mérkőzésen játszott, vele Storck kapitány egy ideje már nem számol), Varga József (idegenben játszott) és Bódi Ádám (hazai pályán kapott szerepet) neve nem szerepel. Elmondható tehát, hogy az akkori keret legrutinosabb játékosai (a visszavonuló Király és Juhász, valamint a sérült Gera) a mostani, idegenbeli mérkőzésen biztosan nem jutnak szóhoz, helyettük a német kapitány fiataloknak adhat lehetőséget a bizonyításra.

Bernd Storck kapitány vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta, kapus poszton még gondolkozik, kivel kezdjen Feröer ellen. Dibusz Dénes mindenesetre egy alkalommal már védett a mostani rivális ellen, ráadásul pont idegenben. A támadók közül Szalai Ádám és Böde Dániel különösen szép emlékeket őrizhet az északi rivális ellen, hiszen mindketten mérkőzést döntettek el az Eb-selejtezős sorozatban. Nagy kérdés, milyen felállásban és hány csatárral küldi pályára idegenben csapatát a német mester. Nikolics Nemanja Lengyelországban remek formát mutatott, míg Böde Dániel és Szalai Ádám – mint fentebb említettük – már megmutatták, hogyan lehet gólt szerezni a kiscsapat ellen.

Újoncok a fedélzeten

Abszolút újoncok Feröer ellen – akik az előző két mérkőzésen nem léptek pályára sem idegenben, sem hazai pályán: Gulácsi Péter, Megyeri Balázs, Bese Barnabás, Kálnoki-Kis Dávid, Korcsmár Zsolt, Lang Ádám, Bognár István, Elek Ákos, Kovács István, Kleinheisler László és Stieber Zoltán.

A négy legtapasztaltabb „Feröer-specialista”:

Kádár Tamás, Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás és Nikolics Nemanja az, aki legutóbb mindkét Feröer elleni mérkőzésen pályára lépett és a mostani keretnek is tagja.

Mi a helyzet az északi riválissal?

Mostani ellenfelünk szövetségi kapitánya, Lars Olsen 2011 óta irányítja a feröerieket, a legutóbbi Magyarország elleni két találkozón a következő játékosoknak szavazott bizalmat.

Hazai pályán, 2014-ben így kezdtek a feröeriek:
Feröer-szigetek: Nielsen – V. Davidsen, Nattestad, Gregersen, Naes – S. Vatnhamar (Sörensen, 81.) Benjaminsen, Holst (Bartalsstovu, 69.) – Olsen, Hansson – Edmundsson (Hansen, 76.)
A Groupama Arénában pedig ők kaptak lehetőséget:
Feröer-szigetek: G. Nielsen – Naes, Gregersen, Nattestad (Faerö, 84.), V. Davidsen – R. Jönsen (Sörensen, 78.), S. Vatnhamar, Baldvinsson, Jakobsen (Justinussen, 62.), Bartalsstovu – Edmundsson.

Kiszámítható a feröeri csapat?

A fenti összeállításból jól látható, hogy a kapuban Gunnar Nielsen mindkét mérkőzésen kezdő volt. A 29 éves portás a jelenlegi keretnek is tagja, ő a legrutinosabb a hálóőrök versenyében, így minden valószínűség szerint a keddi mérkőzésen is az ő nevével kezdődik majd a feröeriek összeállítása.

Rajta kívül V. Davidsen, Nattestad, Gregersen, Naes, S. Vatnhamar, Sörensen, Bartalsstovu és Edmundsson – tehát (Nielsen kapussal együtt) összesen kilenc olyan játékos akadt, aki mindkét találkozón pályára lépett. Közülük csak Sörensen nem tagja a mostani keretnek – így nagyon könnyen elképzelhető, hogy Tórshavnban egy jól ismert csapattal néznek szembe Dzsudzsák Balázsék.

Ami fix: az előző két mérkőzésen a feröeri hátsó szekció a Nielsen – V. Davidsen, Nattestad, Gregersen, Naes ötössel állt fel, elől pedig a dán első osztályban szereplő Edmundsson kirobbanthatatlan. A középpályán Vatnhamar és Bartalsstovu is biztos pontnak számít, de visszatért a szintén rutinos, rekorder Fródi Benjaminsen is a nemzeti csapatba, aki még 2015-ben mondta le a válogatottságot.

Olvasói sztorik