Válogatott

Mellébeszél az új stábja kapcsán Storck kapitány?

Úgy tűnik, kettős mércét alkalmaz Bernd Storck, a magyar válogatott kapitánya. Stábja új tagjainak szabad, amit a kirúgott szakembereknek nem...

Kapcsolódó cikkek

Ismert, három edző feje porba hullt, s helyettük német segítők érkeztek a kapitány mellé a norvégok elleni két Eb-pótselejtező – november 12-én idegenben, 15-én itthon – előtti felkészülésre. A kapitány azzal indokolta a személycseréket, hogy Szabics Imre, Andrusch József és Sallói István főállással bír, neki e fontos helyzetben nem mellékállású segítőkre van szüksége.

Csakhogy – írja a Bors – az ügy kapcsán sántít az érvelés. Egyrészt Andreas Möller az egyik német online-oldal fizetett fociszakértője, márpedig a november 12-i meccsünk előtt jó pár német, az Európa Ligában érdekelt csapatról kell írnia, beszélnie, és ez rabolja az idejét, hiszen a norvégok meccseiről készült videókat illene elemeznie. A stáb másik új embere, Szélesi Zoltán pedig az U17-es válogatottunk szakmai vezetője, vagyis az ő figyelmét is elvonja egy másik feladat. Megjegyzendő, a menesztett magyar trió tagjaitól meg sem kérdezte, hogy váltanának-e főállásra…

Kérdéses az eddig a kapitánynak segítő Nyilasi Tibor jövője. A bulvárlap megtudta, Storck vele ütközött a legtöbbször az Eb-selejtezők előtti tréningek során, elvégre Nyíl szakmai felké­szültség dolgában jobb a kapitánynál, és olykor messze nem értettek egyet. Nos, a bosszús Storck azért nem merte Nyilasit lapátra tenni, mert a volt FTC-csillag az MLSZ elnökségének tagja.

Sipos Jenő ezzel kapcsolatban elmondta: nem tud a Nyilasi és Storck közötti súrlódásról, végezetül azt az értesülést, hogy a kapitány azért nem menesztette Nyilasit, mert tagja az MLSZ elnökségének, nem kívánta kommentálni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik