Válogatott

Fantomfutballista a magyar válogatottban

Kleinheisler László (Videoton) – tüntette fel a hazai szövetség Bernd Storck kapitány, norvégok elleni keretének egyik játékosát és a klubját. Csakhogy a Vidi hivatalos honlapján nem találni ilyen nevű futballistát…

Kapcsolódó cikkek

Egyetlen percet sem kapott még ebben az idényben Kleinheisler – nem is kaphatott. Edzésen megjelenhet, a meccseken azonban nincs keresnivalója: sem a székesfehérvári együttes első, sem a második, harmadosztályban szereplő csapatában. Emlékezhetünk rá, hogy nem is olyan régen még a 21 éves focistát tartották a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének, finom megmozdulásai, gyönyörű góljai a régi csillagokat idézték.

Kleinheisler László esztendők óta ingázik a Puskás Akadémia és a Videoton közt, a jelek szerint két szék közt most a pad alá esett. Röviden összefoglalva az ifjú tehetség sztoriját: a „bűne” annyi, hogy nem akarta meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését a Vidivel. Úgy tudjuk, még a korábbi sportigazgató, Burcsa Győző jelentette ki, hogy a klub nem tart igényt Kleinheislerre, de azért kössön új szerződést, és menjen vissza Felcsútra. Csakhogy Kleinheisler László ebbe nem ment bele, s jött is a bosszú: ez esetben nem játszhat a Videoton egyetlen csapatában sem.

A Rangadó.hu információi szerint a fehérváriak még az U21-es válogatottba sem akarták elengedni, ám a futballista menedzsere felhívta a figyelmüket, hogy ez súlyos következményekkel járhat. Megkerestük az említett Nagy Mihályt, ám ő a feszült helyzetre hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. S most jön a csavar: a hazai utánpótlást jól ismerő Bernd Storck szövetségi kapitány kifejezetten szereti Kleinheisler játékát (a középpályásnak nagyon jól ment a foci a portugálok és az albánok elleni összecsapáson), így meghívta a Norvégia elleni pótselejtező bő keretébe.

Úgy tudjuk, Kleinheisler Lászlót magyar klubok mellett szívesen vinné egy lengyel alakulat is, ám a Videoton eladni sem akarja – csak, hogy teljes legyen a patthelyzet…

Olvasói sztorik