Válogatott

Egervári nem tud ötven százalékot adni a válogatottnak

A volt szövetségi kapitány szerint a stáb lecserélése egy kapkodás eredménye lehet.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a Sport TV Mai helyzet című műsorában értékelte a magyar válogatott selejtezőbeli teljesítményét, illetve a norvégok elleni esélyekről és Bernd Storckról is beszélt.

– Akár a korábbi vébé-, vagy Európa-bajnoki selejtezőn, a harmadik helyet tudta elérni a magyar válogatott. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a generáció, ha jó állapotban van, és a játékosok jó formában vannak, akkor a harmadik hely az, ami elérhető számunkra. Erre készítettük fel őket az elmúlt húsz-harminc évben – értékelte a csoportkörbeli helyezést Egervári Sándor a Sport TV Mai helyzet című műsorában. – Jelentős különbség volt a mi időszakunk és a mostani selejtező között. Mi abszolút a második helyet céloztuk meg, hiszen számunkra akkor csak a második hely jelenthetett volna világversenyen való megjelenést. Nekünk ilyen óvatos célkitűzésünk nem lehetett, hiszen az nem jelentett volna előrelépést. Mind a két selejtezőcsoportban a második helyen voltunk tartósan, utolsó fél évben estünk vissza sajnos mindkét alkalommal. Mi nagyon komolyan készültünk arra, hogy a második hely elérhető, és erről a célkitűzésről nem is tettünk le, még akkor sem, ha az az álmaink megvalósulását jelentette volna.

Egervári szerint Storck egy megosztó személyiség.

– Ő (Bernd Storck) egy megosztó személyiség, Dárdai Pali pedig egy integráló személyiség volt, jelentős a különbség. Egy csapatjátékot, egy közösséget felépíteni sokkal inkább az integráló személyiségek tudnak, és nem azok, akik megosztóak. Nagyon sok információ jön, hiszen szűk világ a miénk, nyilván nem közvetlen, hanem közvetett módon. Nagyon komoly hiányosságokra derült fény. Rengeteg változtatással, amit akár az utánpótlás terén követett el az új szövetségi kapitány. Vagy most legutóbb egy döbbenetes dolog, hogy azt a stábot, aki a játékosok számára nagyon fontos volt, hiszen ők azok, akik tudtak kommunikálni elsősorban, ők azok, akik elsősorban segíteni tudtak ezeknek a játékosoknak, akik legjobban ismerték a magyar mezőnyt, éppen most, egy nagyon fontos időszak előtt elbocsájtják – mondta Bernd Storckról.

A volt kapitány szerint – akivel anno 19 pontot is tudott szerezni a válogatott a selejtezőkön – szakmailag csak később dől el, hogy Storck jó döntést hozott-e a szakmai stáb lecserélésével.

– Szakmailag nem tudjuk megerősíteni, hogy ő helyes döntést hozott, nyilván az eredmény majd meggyőzhet minket. És legyen úgy, hiszen nagyon sokan várunk, valamennyien, akik a magyar labdarúgásban dolgozunk vagy dolgoztunk, hogy végre valóban egy komoly világversenyen meg tudjunk jelenni, de az előjelek, a szakmai vélemények alapján így azért számunkra nem kedvezően alakulnak – fogalmazott a válogatott stábjának átalakításáról. Majd arról beszélt, mire lehet elég néhány nap az új stábnak. – Az új edző, aki beérkezett ebbe a stábba, bármennyire is világklasszis futballista volt, nem ismerheti őket még annyira. Bármi újat próbálnának megvalósítani, vagy törekednek arra ebben a néhány napban, nincs idő arra, hogy a játékosok ezt felvegyék. Én nem hiszek abban, hogy egyik hétről a másik hétre egy alapvetően más játékot tudnak kialakítani egy válogatott játékos számára.

– Mi érzelmi alapon vagyunk magyarok, és szurkolunk természetesen. Tartok tőle, hogy ez most nem volt helyes lépés. Tudnék mondani jó néhányat, amit én másképp ítéltem meg, de nyilván nem vagyok a helyszínen, nem ismerem a törekvéseit és a munkáját, tehát megítélni az ő munkásságát nem szeretném. De hogy ez az álmoskönyv szerint nem egy helyes döntés, az utolsó két-három hétben változtatni, és a játékosoknak új arccal, új elképzeléssel szembetalálni magukat akkor, amikor nagyjából jó mederben folytak a dolgok. Hiszen a harmadik helyezett csapat mindenféleképpen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, még akkor is, ha ez a Pali idejében lényegesen jobb csapatteljesítményt és eredményességet hozott – árulta el a volt kapitány.

– Az állandóságnak nagy jelentősége van, a kiszámíthatóságnak. Egymásra épül, egy csapatjátékban erről lemondani nem szabad – mondta arról Egervári Sándor, ő milyen irányba próbálna elindulni a selejtezősorozat után. Reagált arra is, hogy a változásnak néha pozitív hatása van a futballban. – Igen, de a Paliék által megfogalmazott célkitűzés megvan, tehát itt nem egy kiesésre álló, reménytelen helyzetben lévő csapathoz hozunk egy új edzőt, egy új változást, és akkor egyik pillanatról a másikra varázsütésre működik jobban egy csapat játéka. Itt most nem erről volt szó, ez egy működő, jól bejáratott gépezet, hellyel-közzel a maximumot hozta ki magából az összes játékosunk, kivéve, akkor, amikor kevés mérkőzést játszottak a Dzsudzsákék vagy a Stieberék. Nyilván akkor ez nem működött annyira precízen.

A norvégok elleni pótselejtező esélyeiről is ejtett szót: – Ennek a változásnak a következtében sajnos én tartok tőle, hogy nem tudom az ötven százalékot adni most így a magyar csapatnak. És ez nem elsősorban a játékosokban való megingásom következtében, hanem szerintem egy kapkodásnak az eredménye lehet ez a váltás. Egyszerűen szakmailag ez megmagyarázhatatlan ilyen rövidtávon.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik