Válogatott

Magyar győzelemmel élesedne a harc

Csapatunk a románok elleni vereséggel jószerivel bebetonozná magának a harmadik helyet.

Kapcsolódó cikkek

Amennyiben hazai siker születik a magyar–román mérkőzésen az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, akkor szorosabb lesz az élmezőny, és élesedne a harc az automatikus részvételt jelentő első két helyért.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, amely jelenleg a harmadik, pótselejtezőt érő helyen áll, esetleges sikerével pontszámban utolérné a jelenleg éllovas riválist, egyúttal esélyt teremtene az egypontos hátránnyal második északíreknek, hogy visszavegyék a vezetést a csoportban, ha – a várakozásoknak megfelelően – győznek a Feröer-szigeteken. Amennyiben ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor az északírek két ponttal előznék meg a magyar, román duót, de ha csak döntetlent érnek el, akkor mindhárom csapat 14 ponttal várná a folytatást.

A magyar vereség viszont jószerivel bebetonozhatja a harmadik helyet a csapatnak, ugyanis akkor három körrel a vége előtt a románoknak már hatpontos előnyük lenne, ráadásul az északírek is megléphetnének öt pontra feröeri győzelmükkel.

A magyar., román pontosztozkodás elsősorban az északíreknek kedvezne, mivel sikerrel átvehetnék a vezetést a románoktól, míg a magyarokat négy pontra leszakíthatnák a két csapat hétfői, belfasti mérkőzése előtt.

A csoport harmadik találkozóján két csalódott válogatott csap össze: a finnek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, jelenleg viszont nyeretlenül sereghajtó, újabb kapitányváltáson átesett görögökhöz látogatnak.

Európa-bajnoki selejtező, F-csoport, 7. forduló

Szeptember 4. péntek

20.45: Magyarország–Románia, Groupama Aréna

20.45: Feröer-szigetek – Észak-Írország, Torshavn

20.45: Görögország–Finnország, Pireusz

A csoport állása: 1. Románia 14 pont, 2. Észak-Írország 13 pont, 3. Magyarország 11 pont, 4. Feröer-szigetek 6 pont, 5. Finnország 4 pont, 6. Görögország 2 pont

A további program

8. forduló (szeptember 7. hétfő)

Észak-Írország – Magyarország

Finnország – Feröer-szigetek

Románia–Görögország

9. forduló (október 8. csütörtök)

Magyarország – Feröer-szigetek

Észak-Írország – Görögország

Románia–Finnország

10. forduló (október 11. vasárnap)

Görögország–Magyarország

Feröer-szigetek – Románia

Finnország – Észak-Írország

Olvasói sztorik