Törökország

Kondás: jönnek majd a gólok is

A listavezető szombaton még a gólvonalon is passzolgatott, de 180 perc alatt egyszer sem talált be, az edző mégsem ideges. Miniinterjú, sok fotóval és videóval.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton két edzőmeccset is játszott az NB I-ben listavezető DVSC a törökországi edzőtáborban. Kondás Elemér két részre osztotta keretét. A csapat egyik fele a koreai bajnok Pohang Steelers-től kapott ki 2-0-ra, míg a csapat másik fele a kazah Sahtyor Kargandival szemben maradt alul egy góllal. 180 perc alatt tehát egyetlen Loki gól sem esett…

A Rangadó.hu helyszínen tartózkodó munkatársának érdeklődésére Kondás Elemér elmondta, ziccerhelyzetben racionálisabb döntéseket vár a játékosaitól, de nem aggasztja a szombati góltalanság.

– Huszonöt fős kerettel jöttünk ki, így ma szakmailag indokolt volt, hogy kétfelé vegyük a társaságot – mondta a DVSC vezetőedzője. – Mindkét csapatnak erős ellenfél jutott. A Pohang ellen négy hatalmas helyzetünk volt rögtön az elején, ezeket azonban kihagytuk. Ellenfelünk pedig kontrából, majd egy mélységi indításból is betalált.

– Aztán jött a Sahtyor elleni meccs…
– Itt is fontos volt, hogy kilencvenperces terhelést kapjon mindenki. Az ellenfelünk máshogy gondolkozott, a szünetben teljes sort cserélt. Nálunk azonban rövidesen kezdődik a bajnokság, én pedig abban hiszek, hogy a rajtig mindenkinek kell játszania három teljes mérkőzést ahhoz, hogy fizikálisan rendben legyen. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó meccs volt, rengeteg helyzetünk adódott. Kapussal szemben is álltunk többször, de a végén egy lesgyanús szituációból kapott góllal vereséget szenvedtünk.

– Koreai és kazah ellenfél. Fel lehet ellenük készülni normálisan a magyar bajnokságra?
– Itt az a lényeg, hogy nemzetközi meccseket játszunk. Ma is láthattuk, ezek a csapatok komoly ellenfelek. És nekünk most ez kell, nehéz ellenfél, komoly próbatétel, de persze az, hogy milyen jó körülmények vannak itt Törökországban, legalább ennyire fontos.

– A szombati nap mérlege mégiscsak az, hogy száznyolcvan perc alatt nem sikerült gólt rúgni. Nem aggasztja ez?
– Nem. A helyzeteink megvoltak, ezeket már „csak” be kell rúgni. A kapu torkában is passzolni akartunk még, pedig azt be kell rúgni, aztán kész. Racionálisabb döntéseket kell hozni, és akkor nincs baj. Nem most, majd a bajnokságban kell a gólokat rúgni. Igaz, most sem ártana – mondta végül Kondás Elemér.

Olvasói sztorik