Futsal

Debrecenben készült a válogatott

Két és fél hét van hátra a Románia elleni Európa-bajnoki pótsleejtező első mérkőzéséig.

Kapcsolódó cikkek

A magyar teremlabdarúgó-válogatott gőzerővel készül a szeptember 15-én és 22-én rendezendő Európa-bajnoki pótselejtezőre. Két hete Gyöngyösön edzőtáboroztak a mieink, ezen a héten pedig Debrecenben készültek, ugyanis ez a város lesz a visszavágó helyszíne szeptember 22-én, 20 órától.

A korábbi bő keretből ezúttal nem kapott meghívót Lódi Tamás, Lovas Norbert, Öreglaki Norbert és a Horváth-ikrek. A programban hétfőn és kedden edzések, valamint videózás szerepelt, szerdán pedig az U21-es válogatott ellen játszottak edzőmérkőzést.

– Nagyon jól meg van tervezve ez a felkészülési sorozat, minden héten találkozunk a játékosokkal három-négy napra szeptember tizedikéig. Jövő héten a Visegrádi Négyek Tornáján van három mérkőzés, amin még tudunk mindent javítani, korrigálni, úgy támadásban, mint védekezésben – idézi a futsalhungary.hu Sito Rivera szövetségi kapitányt, aki az edzőtáborba a következő játékosokat hívta meg:

Kapusok: Tóth Gyula (Rába ETO), Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok: Trencsényi János, Komáromi Péter, Rábl János, Dávid Richárd, Gál István (MVFC Berettyóújfalu), Dróth Zoltán, Harnisch Ákos (Rába ETO), Hosszú Ádám, Klacsák Bence (Dunaferr), Németh Péter, Vas Ádám (FC Veszprém), Szeghy Szabolcs (Déli Futsal)

Olvasói sztorik