Futsal

Újabb edzőváltás a Fradinál

Felállt a Ferencváros kispadjáról Bücs Zsolt és Dzurják József.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencváros teremlabdarúgó-szakosztályánál januárban jelentették be, hogy Bücs Zsolt és Dzurják József személyében két ismert edző veszi át az NB II-es csapat szakmai vezetését, velük együtt pedig komoly erősítést jelentő játékosok is érkeztek. A sikerek eleinte nem is maradtak el, hiszen veretlenül végeztek a Nyugati-csoport élén. A hatcsapatos rájátszás március közepén kezdődött, de az FTC ebben a fázisban már nem szerepelt olyan jól, mint az alapszakaszban: jelenleg a tabella utolsó helyén áll, tehát elúszott a feljutás lehetősége.

A vezetőség kedden közös megegyezéssel szerződést bontott Bücs Zsolt vezetőedzővel, aki más jellegű munkái miatt távozik a csapattól. Dzurják József szakmai tanácsadóként tevékenykedik a továbbiakban.

Az új vezetőedző Korolovszky György korábban volt játékosa és edzője is a Ferencvárosnak, de dolgozott az MLSZ-ben is, utánpótlás szövetségi edzőként. Az egykori kiváló válogatott védő, a Real Madrid B-ben is megfordult Korolovszky Gábor testvére, aki nem mellesleg a magyar teremlabdarúgó-válogatott szövetségi edzője, Sito Rivera segítője.

Pályaedzője Szentandrási Zsolt lett, aki négy éve a Ferencváros U21-es, nagypályás csapatának pályaedzője is, a Cső-Montage egykori kiváló játékosa.

A megegyezés értelmében – egyelőre – a bajnokság végéig, tehát a hátralévő két (osztályozó esetén négy) mérkőzésre szól a megbízatásuk. Azzal az új edzőpáros tagjai is tisztában vannak, hogy egy nehéz helyzetben lévő csapatot vesznek át, amelynek már csak matematikai esélye van az osztályozót érő helyek egyikére odaérni – írja az FTC Futsal honlapja.

Olvasói sztorik