Futsal

Győrben nulla volt a csapategység

A Rába ETO-tól távozó Csepregi Gabriella a másodosztály listavezetőjénél folytatja pályafutását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, idén január legelején igazolt Miskolcról a Rába ETO csapatába a női teremlabdarúgás nagy tehetsége, Csepregi Gabriella. A győriek tavasszal feljutottak az élvonalba, de ősszel elmaradtak a még merészebb várakozásoktól: jelenleg a bajnoki tabella harmadik helyen állnak, a Magyar Kupától pedig már búcsúzni kényszerültek.

„Álomigazolás, Győrbe igazolt a futsalkirálynő!” – ezzel a rendkívül hangzatos címmel jelentették be a győriek annak idején, hogy leigazolták Csepregi Gabriellát, aki Drucskó Zoltán klubelnök vasárnapi nyilatkozata szerint – több csapattársához hasonlóan – távozik. A Rangadó.hu megkereste a futsal királynőjének is becézett játékost, aki elárulta: valóban nem tudott beilleszkedni a győri együttesbe, ezért döntött a távozás mellett.

– Nem éreztem jól magamat Győrben, mert a csapattársak között akadt egy-két olyan ember, aki nem fogadta el az új játékosokat, többek között engem sem – mesélte Csepregi. – A csapat két irányba húzott, és nulla volt a csapategység. Ilyen együttesben én egyszerűen nem tudok játszani. Az is eldőlni látszik, hogy Hajdúböszörménybe fogok igazolni. Voltam már próbajáték-szerűségen, hogy megismerjem a leendő csapattársaimat. Nagyon jól éreztem magamat velük, úgy éreztem, egyből befogadtak. Néhány játékos többet szólt hozzám az egy-két óra foci alatt, mint amennyit valamelyik győri lány egy év során.

Csepregi távozásával kapcsolatban Drucskó Zoltán klubelnök azt is elmondta, hogy a játékos nem nyújtott olyan teljesítményt, amit elvártak tőle.

– Egyáltalán nem igaz, hogy nem nyújtottam az elvárt teljesítményt. Csak rá kell nézni a góllövőlistára, hogy kik rúgták az elmúlt félévben a gólokat – reagált Csepregi Gabriella, aki tavasszal 11, ősszel pedig nyolc alkalommal volt eredményes bajnoki meccsen. – Szerintem állandó hátsóemberként elég sok gólt rúgtam. A teljesítményingadozással kapcsolatban annyit elmondanék, hogy bizonyos körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy egyenletesen jól teljesítményt tudjunk nyújtani. Nyáron az volt a megállapodásunk, hogy összesen öten leszünk egy albérletben. Az volt megbeszélve, hogy háromszobás lakást, vagy apartmant kapunk, ahol mindenkinek lett volna egy külön kis kuckója. Ehhez képest egy kétszobás kis kollégiumban laktunk, és csak ígérgetések jöttek, hogy majd elköltözhetünk… Képtelen voltam kipihenni magam, mert öten voltunk egy kétszobás kis helyen. Egy sportolónak szüksége van arra, hogy kipihenje magát, saját szobája legyen, mert nyilván mindenkinek más az életritmusa. Novemberben költöztünk el egy lakásba, ami már megfelelt, de előtte ez nagyon zavaró tényező volt. Ennek ellenére szerintem a teljesítményemmel semmi probléma nem volt, hátul mindig odaértem, és gólokat is lőttem.

December elején ellen búcsúzott a Magyar Kupától a győri alakulat a Dunakeszi elleni mérkőzésen, amelyen Csepregi Gabriellának eltört a keze.

– A sérülésem nagyon szépen gyógyul. Minden rendben van, már a gipszet is levették a kezemről, úgyhogy most már folytathatom az edzéseket – mondta a 23 éves Csepregi.

Olvasói sztorik