Futsal

Kupaelődöntőre készülve

Két rangadót rendeznek szombaton, a teremlabdarúgó Magyar Kupa győri négyes döntőjében.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A Swietelsky-Haladás VSE is ott van a győri tornán, a szombati elődöntőben az Újszegedi TC lesz az ellenfele. A másik ágon a házigazda Rába ETO a címvédő Berettyóújfaluval találkozik.

Amennyiben a négy közé kerülés útját nézzük, a legnehezebb dolga a szombathelyi csapatnak volt, amely három NB I-es együttes (Veszprém, Gödöllői Bikák, Üllő FC Cső-Montage) búcsúztatása után jutott a legjobbak közé.

– Ez a szereplés a szombathelyi futsal eddigi legnagyobb sikere. Természetesen nem elégszünk meg azzal, hogy az elődöntőben szerepelhetünk. Célunk, hogy vasárnap a döntőben is megmutathassuk, mire vagyunk képesek, és azt, hogy nem véletlenül tudtunk három NB I-es riválist is búcsúztatni eddig a sorozatban – mondta a klub honlapján Horváth Levente, a Haladás vezetőedzője. – A mi játékosaink nem csak a parketten szerepelnek, mindegyikük nagypályázik is, így a hétvégi ausztriai forduló miatt többen hiányozni fognak. A három, műtét után lévő játékosra, Németh Krisztiánra, Kottán Krisztiánra és Bánfalvi Balázsra nem számíthatok, tehát a keretünk vékony, de mindent elkövetünk azért, hogy a vasárnapi fináléban is szerepeljünk!

Szombaton a közös ebédet követően indulnak Győrbe a szombathelyiek.

– Jómagam már jártam Győrben kupadöntőn, igaz, annak már tizenegy éve – mesélte Somfalvi Csaba, a csapat szakmai vezetője. – Szeretném, ha a srácok is átélhetnének valami hasonló érzést: azt, hogy egy kupasorozat fináléjában mutathassák meg, mire képesek. Anno nekem és a csapatnak ezüstérem jutott. Most abban bízom, hogy sikerül győzni a Szeged ellen, a döntőben pedig egy mérkőzésen bármi megtörténhet.

A szombathelyiek UTC elleni elődöntője 19 órakor kezdődik. A Rába ETO – Berettyóújfalu meccset 16 óra 30 perctől rendezik, mert a szervezők ki akartak térni a 18 óra 30-kor kezdődő Győri ETO – Siófok nagypályás bajnoki meccs elől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.